Patay Pál - Örökségünk kötelez - Csűrös Csilla oldala

2014.

Patay Pál: Az életet már megjártam
Emlékezem, Magyarországra és a XX. századra

Valamikor 1989 májusában kezdődott a könyv története, vagyis Nagy Imre újratemetése előtt nem sokkal, amikor azért már "lehetett beszélni". Én akkor, pár hónapja már Franciaországban tanultam. Rövid magyarországi szabadságról utaztam vissza, apám pedig egy régészeti kongresszusra volt hivatalos Salzburgba, ami útba esett, hát együtt mentünk egy darabon. Ahogy az M7-es autópályán, Budapestet elhagyva, elhaladtunk az akkor még ott levő Osztapenko szobor mellett, apám megkerdezte:
- Ismered-e Osztapenko kapitány történetét?
- Persze, hogy ismerem. Mint mindenki más, aki végzett Magyarországon legalább négy általánost, meg volt "kisdobos"!
- De vajon ismered-e az "igaz" történetet?
- Miért, van olyan is? - kérdeztem vissza, mire ő elmesélte. Én meg döbbenten hallgattam. Nemcsak azért, mert a történet érdekes és önmagában is tanulságos volt, hanem, mert nem értettem, miért nem mondta ezt el nekem korabban? Ma már persze tudom, kimélni akart... Azonban azt is rögtön gyanítottam, valoszínűleg nem ez volt az egyetlen "kegyesen elhallgatott" törtenete. Mivel az út Salzburgba jó nyolc-kilenc óran át tartott - noha viszonylag jó állapotú Zsigulim volt akkoriban - hát tovább faggattam. Életem egyik legjelentősebb fegyvertényeként könyvelem el ma is, hogy mire Salzburgba, meggyőztem apámat, hogy az Osztapenko sztorit - az "igazit" - meg a többit, meg kell írnia, hogy megmaradjon. Nekem, az unokáknak, sőt, talán egy kicsit mindenkinek, aki errefelé él, vagy törődik az itt elők sorsával és jobban meg akarja érteni azt.