Magamról - Örökségünk kötelez - Csűrös Csilla oldala
Főmenü:
Magamról
"Fénynek
értéket ád a sötét..."
Szeretek adni - szeretek kapni. Szeretetet, örömöt, mosolyt.
Lázadó kamasz voltam, konzervatív lettem. Előbb ösztönösen, később tudatosan. A polgári életforma tisztelője. Visszataláltam a Jóistenhez is. És a szüleim képviselte értékekhez. Bár Édesapám előbb ment el, mintsem mindent megbeszélhettünk volna... Nagyon fáj. Nem él már az édesanyám sem, akinek talán visszaadhattam valami keveset abból a sok szeretetből, amit kaptam tőle. Tőlük. És él a bátyám, akire mindig számíthatok a bajban. Akárcsak a férjemre, a NéMÁ-ra, ahogyan rádiós körökben emlegetik Németh Miklós Attilát.. (Őrá szakmailag is). Jóban-rosszban. És a lányaimra. A doktorandusz, Pro Sientia Érdemérmes Lucára, a színházpedagógus Fruzsira, a gimnazista Julira. Ahogyan ők is rám, ránk. Velük s az emlékeimmel veszem körbe magam.
Ahogyan szaporodnak a halottaim, úgy tudatosulnak a tőlük kapott útravalók is.
A Magyar Rádió mikrofonját a Ház "fura ura" 11 éve kiütötte a kezemből, de - toll helyett - a klaviatúra és a kamera valamelyest pótolja nem szűnő hiányérzetemet... Mert fontosnak tartom megosztani értékes emberek értékes gondolatait másokkal. Talán, mert érdekelnek az emberek. Talán, mert alapvégzettségem szerint magyar - történelem szakos tanár vagyok. Szakdolgozatomat Szabó Lőrinc Semmiért egészen című verséről írtam...
Szeretek adni - szeretek kapni. Szeretetet, örömöt, mosolyt.
Lázadó kamasz voltam, konzervatív lettem. Előbb ösztönösen, később tudatosan. A polgári életforma tisztelője. Visszataláltam a Jóistenhez is. És a szüleim képviselte értékekhez. Bár Édesapám előbb ment el, mintsem mindent megbeszélhettünk volna... Nagyon fáj. Nem él már az édesanyám sem, akinek talán visszaadhattam valami keveset abból a sok szeretetből, amit kaptam tőle. Tőlük. És él a bátyám, akire mindig számíthatok a bajban. Akárcsak a férjemre, a NéMÁ-ra, ahogyan rádiós körökben emlegetik Németh Miklós Attilát.. (Őrá szakmailag is). Jóban-rosszban. És a lányaimra. A doktorandusz, Pro Sientia Érdemérmes Lucára, a színházpedagógus Fruzsira, a gimnazista Julira. Ahogyan ők is rám, ránk. Velük s az emlékeimmel veszem körbe magam.
Ahogyan szaporodnak a halottaim, úgy tudatosulnak a tőlük kapott útravalók is.
A Magyar Rádió mikrofonját a Ház "fura ura" 11 éve kiütötte a kezemből, de - toll helyett - a klaviatúra és a kamera valamelyest pótolja nem szűnő hiányérzetemet... Mert fontosnak tartom megosztani értékes emberek értékes gondolatait másokkal. Talán, mert érdekelnek az emberek. Talán, mert alapvégzettségem szerint magyar - történelem szakos tanár vagyok. Szakdolgozatomat Szabó Lőrinc Semmiért egészen című verséről írtam...
Családom első "külföldi" útja, nyolcéves koromban Erdélybe vezetett. Azóta is visszatérek. Ha néhány év kimarad, már fáj a hiánya. Kis-nagylányaimmal az őszi-tavaszi szünetekben végigjártuk az elcsatolt nemzetrészek mindegyikét. Kárpátalja kiváltképp a szívembe költözött. Fájdalmasan gyönyörűséges élmény volt. Akárcsak verset olvasni. Pilinszkyt, Adyt, Farkas Árpádot, József Attilát. Szabó Lőrincet, Dsidát és Reményik Sándort. Vagy Wass Albertet, Tormay Cecile-t, Kuncz Aladárt, Füst Milánt. Dosztojevszkijt, Marquezt, Durrelt és Maria Vargas Llosát. Megnézni az Árvácskát, a Dodeskadent vagy a Négyszáz csapást. Antonioni és Wajda filmjeit.
Gyönyörű élmény volt kézbe venni első könyvemet is. Írni az újabbakat. Élvezni a hóborította táj látványát és a szikrázó napsütést. Utazni és otthon lenni.
És reménykedni, sőt, tenni azért, hogy végre felemelt fejjel élhessünk ott, ahol élnünk rendeltetett.
- 2010. decembere óta ismét a Magyar Rádióban dolgozom - a kezdetektől számítva lassan 35 éve tehát. Először a 180 perc c. reggeli politikai magazint vezettem, de szívemhez sokkal közelebb áll a mostani munkám:portrékat készítek - Történet hangszerelve, Nagyok - és kulturális műsorokat ( Belépő -amíg volt, Gondolat-jel).
2018-ban
Szervátiusz Jenő díjjal, 2019-ben Hungarikum Média díjjal tüntettek ki.
A Rákóczi szabadságharc, az aradi vértanúk és 1956 emlékezete máig szíven üt. És mindig megdobban a szívem a Himnusz hallatán, a piros-fehér-zöld színű zászló láttán. Jó helyre születtem.
Csűrös Csilla