Főmenü:
Apátlanul
Hetvenhét éven is túl lenne már. Nem népmesei hős - Trianon gyermeke volt. A csonkjain újra járni tanuló országban felnőve a 2. világháború harcai után Iván Gyeniszovics napjait élte valahol, Szibéria egyik hadifogoly-táborában. Ludovikás katonatisztként nem igazolt át a Néphadseregbe. Megbízhatatlan értelmiségiként kitették a Műegyetemről az ötvenes években, mégsem adta föl...
'56-ot egyetlen hivatalos önéletrajzában sem nevezte ellenforradalomnak, a sajnálatos-t sem hozzátéve '56-os eseményekként emlegette. Munkahelyén pártonkívüliként legfeljebb osztályvezetőségig vihette. Gyermekeit hittanra járatta, igaz, lelkükre kötve a titoktartó magatartást.
Nem volt hős, nem volt forradalmár, volt Wartburgja, épített hétvégi házat is. Élt ahogyan hagyták, ahogyan lehetett. S közben nap mint nap temette a reményt, hogy az ő életében még valami megváltozhatik, hogy eljön az ő értékeit valló és vállaló, szabad hazában élés lehetősége.
Lelkes, együtt lélegző izgalommal élte meg a rendszerváltoztató ország tusáit, szorongva-aggódva közben a széthúzás-gyűlölködés, a párt- avagy pártcsíraviszályok miatt. Gyermekei, unokái jobb jövőjében bízva hagyta el a földi létet az első balkáni háború kitörésekor.
"Hiánya átjár, mint huzat a házon."
Édesapám, s lassan-lassan hozzácsatlakozó nemzedéktársai - vajon miért nem távozhatott máig sem Tőled és tőletek a mi és az ország sorsának jobbra fordulásáért érzett aggódó félelem? Miért, hogy fájdalmatok, kétségbeeséstek kínzóbb, s kínzóbb lehetne, mint valaha volt életedben?
Hinni szeretném, békében nyugodhatsz, békében nyugodhattok mégis a történelmi időben.
De azért, ahogyan eddig, ezután is... maradj, maradjatok velünk...
Csűrös Csilla