Főmenü:
Fohász
Vannak költők, akikhez megtér az ember. Akiket érthet, ismerhet diákkorában is, de érezni, megérteni csak saját élettapasztalatok árán lehet. Ady Endre így kísér engem évtizedek óta.
Mert a kamaszkori szertelen boldogságok és nagy szenvedések idején József Attila lobogása és kínja érinti meg inkább az ifjú ember szívét. Az útkeresések és kudarcok idején a
"Négykézláb másztam. Álló Istenem
lenézett rám, és nem emelt föl engem.
Ez a szabadság adta értenem,
hogy lesz még erő, lábra állni, bennem."
felismerése és hite adott erőt az újra- és újrakezdéshez, a csakazértis továbblépéshez,az önépítéshez.
S ad erőt és hitet persze, ma is, ő is, amikor pedig már mind mélyebb és gyötrőbb a lélekben - ahogyan Ady fogalmazott - a "jóság síró vágya" ebben az "Isten-kereső lármá"-ban, melyben élnünk adatott, melyben a talpra álláshoz hihetetlen lelki erő, elszántság és szilárdság szükségeltetik.
Amikor ösztönösen érzett és a hagyományok erejével szentesített értékeinkkel durván és harsányan szemben áll, szembe megy a világ. Amikor gúnyos, sértő megjegyzések és provokáló kérdésfeltevések szítják az indulatot, amikor kérészéletű sztárok és hitelüket vesztett perc-emberkék dáridója tart, melyben elvész a halkan mondott, mégoly bölcs gondolat.
Amikor a felfordult világban a gondolattalanság az érték és a mérték, és mennybe menetelnek ábrázoltatik a pokoljárás is.
Amikor zsebbe dugja kezét nemzettársa kinyújtott jobbja elől a jószándékú megtévesztett is, ha az értékválasztást napi érdekekre hivatkozva íratják felül vele cinikus öntömjénezők.
Megasztárok a hanyatlásvégi Rómában.
Egyre gyakrabban, egyre sürgetőbben Adyhoz menekülök, az ő vallomásához:
"Szépség, tisztaság és igazság,
Lekacagott szavak,
Óh, bár haltam volna meg akkor,
Ha lekacagtalak."
És az ő felismeréséhez:
"Neved sem értem, Istenem, De van két árva, nagy szemem,
S annyi bolondot látok,
Hogy e sok bolondságból
Nagy ijedelmemben,
Uram, hozzád kiáltok.
Próbáltam sokféle mesét,
De hajh, egyik se volt elég:
Szívemben, idegimben
Kiabáló, nagy lárma
Téged keres, Fölség,
Isten, a tied minden."
Kérem, kívánom és hiszem, a keresztre feszítők indulatán kerekedjék felül, felülkerekedik majd végül a feltámadás allelujás és megbocsájtó öröme.
Csűrös Csilla