Főmenü:
Húsvét után
Volt, aki mosta kezeit, volt, aki félrefordult.
Volt, aki könnyeit törülgette, volt, aki segítni próbált. Volt, aki sírt, és volt, aki döbbenten nézett. Volt, aki látni sem bírta, és volt, persze, olyan is, akit nem érdekelt az egész. Miként sokan voltak a kárörvendők is.
Volt, aki Krisztust, és volt, aki Barabást kiáltott. Hogy utóbbiak voltak-e többen, nem tudható, de tény, hogy a Barabást éltetők szava volt a messzehangzóbb.
Hogy érzett-e lelkiismeret-furdalást utóbb a szabadon engedett gonosz, Barabás, hogy mi lett a sorsa, nem tudható. Csak Júdásé ismeretes. Hogy megbánták-e szavukat később a Barabást skandálók, szintén nem tudható.
Veronika kendője, Mária könnyei? Simon kereszt alá feszülő válla elbizonytalanították-e, csöpp tűnődésre késztették-e a latrok híveit? Elégedettek voltak, boldogok lettek-e döntésük nyomán annak meghozói?!
Avagy csupán a megtisztulás, a feloldozás, a jóvátétel maradt el a lator megdicsőülésével. Mária reménytelen bánattal, konok hűséggel, mély fájdalommal teli tekintete marad velünk, Jézus hitvalló keresztútja vagy a bűnösök kiáltozása. A kereszt alatt kockázó katonák durva röhögése?
No,és, persze, hogyan tovább? Meddig garázdálkodik, meddig garázdálkodhatik szabadon Barabás? Mikor jön el az igazság pillanata? Elérkezik-e valaha, vagy mindig a hazug igazodóké az érdem? Hirdetheti-e magát Megváltóként a számonkérés elől menekülő Barabás? Újra és újra önmagát ismétli a történelem. Az emberé és az emberiségé.
Felülírhatja-e az ünnepi emelkedettség a szürke, agymosó hétköznapokat?
Reménykedjünk. Azokért és azok helyett is, akik - ahogyan Krisztus szólott - nem tudják, mit cselekszenek.
Eltelt a húsvét. Maradjon velünk!
Csűrös Csilla