Főmenü:
Nehéz számvetés
Akár a kasza suhintása elől elhajló, majd újra felegyenesedő fűszálak, olyan a kisebbségi lét - jut eszembe mostanában sokszor Sütő András fájdalmasan gyönyörű képe. Mert mintha ekként éledezne a megtiport ország népe is, keresve - olykor méltatlankodva-elégedetlenkedve persze - az újjáépítés, újjáépülés módjait. A túlélésre koncentrálás helyett immáron egy távlatosabb életszemlélet reményében és megvalósítása érdekében.
Az árvíz pusztítása mintha csak megacélozná ezt az akaratot, megsokszorozná a lendületet és az elszántságot, mellyel ki-ki megpróbál rendet teremteni a romok felett. Értve ezen saját személyes sorsát és hazájáét is. Jó látni, érzékelni az összefogás, a szolidaritás lüktető jelenvalóságát, az élni és éltetni akarás szép példáit. A nemzet még létező életerejének megnyilvánulásait.
Ám milyen fájdalmas ugyanakkor hallani a híreket a nagytakarítás lázában elkövetett hibákról, olyan emberek elbocsátásáról, akik eddig csendben tűrve tették - baloldali vezetésű munkahelyükön - a dolgukat, s most esetleg épp e tűrés áldozatává lesznek vétlenül! A kasza nem mindig képes differenciáltan suhintani..... Ráadásul a karrierlovagok és talpnyalók száma sem szokott épp csökkenni efféle nagyarányú győzelmek következményeként, a tennivalók özönében pedig még a jószándék is véthet hibát, hát, még a tudatos érdekérvényesítés... Nehéz, ha nem lehetetlen ezt tudomásul venni, elviselni!
Jól látszik a szándék, jónak látszik az irány, jót szeretni mondani, hinni és bízni a jószándékú jobbra szavazó, aki, persze, magának is jobb életet remél, kíván, vár és elvár.
Augiász istállójában zajlik a nagytakarítás. Ha hitünk megroppan a takarítókban, ha idő előtt fogy el a türelmünk - a magunk sorsát nehezítjük. Értünk ugyanis semmit nem lehet sikerre vinni - nélkülünk. De mit mondjon, akit méltatlanul félreállítanak, aki úgy érzi, eddigi kitartásáért, segítségéért vagy csak világnézeti szimpátiájáért neki is járna valamiféle kárpótlás, jóvátétel, egy jobb minőségű élet? Hiszen - neki is igaza van.
Azt is most látni csak, hányan és hányan véreztek ki teljesen az elmúlt években, hányan és hányan élték föl utolsó tartalékaikat, s várták-várják szinte kétségbeesetten - nem a segítséget, hanem az értelmes és méltó munka lehetőségét.
Biztosak - még és már - talán csak egy dologban lehetünk: ez az utolsó esélyünk egy jobb, emberibb, tartalmasabb élet kialakításához egy értékrendünkhöz, világlátásunkhoz minden eddiginél jobban illeszkedő berendezkedésű országban.
Hogy sok még a teendő, sok a sérült-sértett, a gyanakvó, a hitetlen, a szkeptikus magyar szerte a maradék s a történelmi hazában, azt pedig leginkább abból a reakciónélküli csendből értettem meg, mellyel székelyföldi, kolozsvári barátaim a magyar állampolgársági törvény elfogadása alkalmából írt köszöntő sms-eimet fogadták...
Csűrös Csilla