Főmenü:
Isten könnycseppjei
Nem hagyja. Nem hagyja elveszni. Nem hagyja elveszni - sem Erdélyt, sem a magyar nemzetet az Isten. A mi Istenünk.
A csíksomlyói búcsú a bizonyosság.
A csíksomlyói búcsú, ahol az ünnepi szentmisén háromszor hullottak az ég könnyei a bűnbocsánatért, áldásért vagy egyszerűen "csak" a megmaradásért fohászkodó, az összetartozás örömét oly természetes egyszerűséggel megélő tömegre.
Böjte Csaba a meghatottságtól el-elfúló hangon tett hitet e jövőépítő örömforrás táplálása mellett. A szeretet parancsát házi feladattá fogalmazó végszavait könnyezte meg az első csíksomlyói felhő. A szentáldozás földi aktusát aztán újfent az égi áldás cseppjei kísérték.
A hitvalló búcsúzáskor pedig már valósággal lecsapott ránk a zápor. Álltunk, mi, sokszázezernyi magyar a Nyeregben: kifeszített esernyőkön, viharkabátos, esőköpenyes, csuklyás fejeken dobolt, porzott az eső - s zúgtak a himnuszok. A székely himnusz hallatán valósággal leszakadt az ég, hogy aztán a refrén utolsó szavára felragyogjon. Az utolsó esőcsepp Istenünk említésekor hullott az arcunkra, szivárgott a szívekbe, üzente a lelkeknek: van remény.
Ezernél is több esztendeje meg kilencven éve álljuk a sarat, csüggedések és nekibuzdulások, viszályok és véráldozatok, nagyszerű diadalok és hősies elbukások közepette, a szétszórattatásban is mindig, újra és újra összekapaszkodón.
Hogyan is mondják a csángók, ha áldott állapotban lévő fiatalasszonyt látnak?
"Marika megszépült. Marikának jövője van." Hogyan is fogalmaznak, visszaemlékezve a várandósság idejére? "Ferenckével voltam akkor boldog éppen."
Így mondják ezt azok a csángók, kik mindmáig nem hallgathatnak misét édesanyáik nyelvén. Azon a gyönyörű, archaikus nyelven, melyről maga a - sok esetben janicsár - pap hirdeti a szószékről, hogy az ördögtől való. Ez átoksúlyt viselve vallják, vállalják, élik az egyedi s a közös jövőt így mégis, fajtánk tán legmélyebb, legősibb, legtisztább egyszerűséggel, leggyermekibb hittel élő tagjai...
Hát, hogyne lenne akkor jövőnk, saját, egyszeri és közös, szép, nemzeti jövőnk a Kárpát-medencében!
Hogyne lenne jövőnk, amikor cserkészek évzáró Te Deumukat Zebegénybe, a Trianon emlékét őrző nemzeti zarándokhelyre szervezik! Hogyne lenne jövőnk, amikor a nemzeti tanterv kötelező része lesz hamarosan osztálykiránduláson felkeresni az elcsatolt nemzetrészek valamelyikét!
Hogyne lenne jövőnk, ha van hitünk a jelenben!
S ha van hitünk a jelenben, lesz erőnk a jövőben. A jövőnkben! S akkor tán megélhetjük azt is, hogy már csak egy Fico nevű szlovák illető hiszi és vallja majd rendületlenül, hogy "Trianon szent és sérthetetlen!"
Pedig az! De csak, mint örök mementó, az elszakíttatásban megtestesülő nemzeti összefogás szimbóluma és crédója. És felszámolásának sürgető parancsa.
"Most segíts meg, Mária!"
Csíksomlyó 2010.
Csűrös Csilla