Főmenü:
A lélek hatalma
Én még úgy tanultam gimnáziumi "dialmat" órákon és kötelező egyetemi szemináriumokon, hogy a lét határozza meg a tudatot. Életem során aztán azt is megtapasztaltam, a tudat legalább annyira meghatározza a létet, mint fordítva...
Hogy miért morfondírozok ezen?
Nos, mert április 25. óta valóban úgy tapasztalom, mintha megváltozott volna a világ! Pedig a győzelem másnapján a régen várt öröm érzésével telve is úgy éreztem, kissé talán költői túlzás azt állítani, a nap is másként süt mától, új világ virradt ránk április utolsó hétfőjétől.
Május derekára viszont érzem, tudom, hiszem és elhiszem: valami gyökeresen új készülődik ebben az országban, melynek születésére, megvalósulására repeső izgalommal készülök, készülünk sokan. S e jóleső várakozásban azt tapasztalom jártamban-keltemben, hogy mintha mosolygósabbá váltak volna az emberek, kevesebb a mogorvaság, a türelmetlenség, a gorombaság, több a szíves szó, a spontán segítőkészség, az összemosolygó pillanat.
Hogy valóban így van-e, vagy csak lelkem szűrője működik másképpen, nem tudom bizonyosan. Ám abban biztos vagyok, hogy ezek azok a megfoghatatlan, semmiféle statisztikában vagy GDP-ben nem mérhető és kimutatható tényezők, melyek józan materializmussal megmagyarázhatatlan motorjai lehetnek a kilábalásnak, a megújhodásnak, a nemzeti összefogás programjának. Amelynek szurkolója és szereplője vagyok magam is. Sokadmagammal.
Örülök a pontosan fogalmazott, szikár, üzenetértékű mondatoknak, aggódom a szétbeszélő megnyilvánulások miatt. Reménykedem a kettős állampolgárságról, a GYES-GYED visszaállításáról, az adózási könnyítésekről, a reménytelen helyzetben lévők mielőbbi megsegítéséről, a közbiztonság megszilárdításáról, az elszámoltatásról és a felelősök megnevezéséről szóló gesztusértékű döntések mielőbbi megszületésében. (Jómagam, bizony, az OPNI ügyét is idesorolnám...)
És - e zárójeles vágyat is vállalva - reménykedem abban is, hogy nem szűnik az összefogás, nem kap lábra az idő előtti kritizálási hajlam és elégedetlenség azok között, akik nyolc elviselhetetlenül nehéz éven át vártak erre a változásra, mi több, küzdöttek érte lankadatlanul, időnkénti elcsüggedéseiken is felülkerekedve! Reménykedem, hogy a közös cél érdekében senki sem gondolja kizárólag a maga megoldási javaslatát, szempontjait és fontossági sorrendjét, a maga ügyét, a maga útját és embereit üdvözítőnek. Hogy lesz türelmünk - ha már volt nyolc végtelennek tűnő esztendőn át! - kivárni az intézkedések hatását és eredményét. Hogy bizalmunk nemcsak az első, nekünk nem tetsző döntésig tart...
Mert tudnunk kell, ebben a helyzetben valójában csak mi magunk verhetjük meg magunkat! Tudnunk kell, a lélek ereje és kisugárzása valóban csodákra képes! De ehhez arra a türelemre és beleérző képességre is szükségünk van, melynek hiányát meglepetve tapasztaltam a minap, a vasárnapi miséről távozván. Egy kétéves forma, kicsi lány sertepertélt szülei körül a misén, hallhatóan kommentálva is azt, amit épp csinált. Kedves, fiatal szülei csitították, ölbe vették, ki-kivitték a templomból, hasztalan. A hívek zöme mosolyogva tette túl magát a figyelemelterelő zajokon, ám egy idős úr távoztában hosszan ecsetelte; illő lett volna tudatni a gyermekkel, nem óvodában van...
Rosszul esett ez a mondat, éppen a mindenkit el- és befogadó jézusi szeretetről szóló prédikációt követően. Ám jólesett tapasztalni a jobbára elnézően összemosolygó reakciókat a felháborodott szavakra.
"Hiszek a szeretet és az összefogás erejében!" Bizonyosan nemcsak engem segített át sok elkeseredésen ez a 2002-ben hallott üzenet.
Szívből kívánom magunknak, tartson ki e hit a győzelem heteiben, hónapjaiban és éveiben is! Évtizedekre...
Csűrös Csilla