Főmenü:
SOLI DEO GLORIA
De jó magának!- válaszolta ifjú beszélgetőpartnerem, amikor hazánk helyzetéről beszélgetve azt találtam mondani: Néha már látni vélem a fényt az alagút végén.
Nem győzködtem, hátha előbb-utóbb ő is érzékeli, ahogyan a puzzle-darabkák a helyükre kerülnek...
Az elmúlt évek történéseit átélve - de át nem látva - született meg bennem ez az érzés, ez a látvány. Mintha egy kirakós ábrát ráztak volna apró darabokra, hogy aztán új kép alakuljon ki belőlük. A rakosgató(k) ismeri(k) a sorrendet, az új összefüggéseket, s bizonnyal azt is, mit ábrázol majd az új alakzat. Mi, a rázogatás és rakosgatás elszenvedői pedig egyelőre csak kapkodjuk a fejünket, próbáljuk érteni és értelmezni nagyobb összefüggésekben is a zűrzavarosnak, olykor el nem fogadhatónak, olykor érthetetlennek érzett történéseket.
A Békemenetek irdatlan sokasága, derűje és méltósága ugyanakkor azt is üzente nekem, hogy mégiscsak sok mindent értünk, megértünk, átlátunk, amit meg nem, azt az egyelőre el nem játszott bizalom pótolja.
Hittünk, hiszünk az új idők eljövetelében.
Ezért különösen fájdalmas hát, hogy és ha épp az Új Idők nem éri ezt meg! Ha épp a fáklyát a sötétségben magasra tartó kéz kényszerül lehanyatlani pirkadatkor.
Mondhatjuk, ez is egyike a bennünket is fájón érintő átrendeződéseknek. De mondhatnánk, mondhatjuk azt is: lehet, hogy egy cseppnyivel több figyelmet érdemelnének az önzetlenül elkötelezettek, a nem követelődzők, a kérni is büszkék, a hovatartozásukat nem mostanában felismerők...
Az Új Idők - bizony, nem is - kis táboránál is sokkal, de sokkal többen vagyunk. Akikről tudható, nem fognak, nem fogunk kígyót-békát kiabálni, átkozódni, gyűlölködni, térfelet cserélni akkor sem, ha megszűnik lapunk, legfeljebb elkönyvelik, elkönyveljük, hogy egy csalódással ismét több, egy illúzióval kevesebb. Keserves mindenképpen.
De mégsem! Épp karácsony közeledtével ne hinnénk a csodában? A(z újjá)születés csodájában? És épp mi, a „százszor viharvertek”?
Épp karácsony közeledtével, épp az adventi várakozás idején felednénk Nagy Gáspár intését, betlehemi hitét?
"- ... mindig és mindig:bűnökben édesült, iramult napokhabjaiban fuldokló emberek,egy szalmaszállal, tudjátok-e? talán a menthetetlent mentitek. - ... kívül és belül:poklosan örvényült, háborult világ,de a remény sohasem meghaló,ha minden utolsó szalmaszálABBÓL A JÁSZOLBÓL VALÓ!"
Kívánom mindannyiunknak a Kisded születésére várón: éltesse hitünk, táplálja reményünk, növelje szeretetünk az adventi gyertyák fellobbanó fénye, lélekmelege, szépsége!
Csűrös Csilla