Főmenü:
Generációs kézfogó
Adenauer idejében ez biztosan nem történhetett volna meg! - csóválja fejét az idős könyvkiadó. - Hogy Magyarországot azért támadják Európában, mert alaptörvényébe írja Isten nevét, vagy mert tiltja a homoszexuálisok házasságát!? Ide jutottunk. Az én generációm, lehet, hogy szegényebb volt, de bizonyos, hogy erkölcseiben sokkal erősebb, Európa-szerte. Ha ez a szemlélet uralkodik továbbra is, nem sok jót jósolok ennek a vén kontinensnek, hacsak a Gondviselés valami váratlan fordulattal közbe nem lép... -legyint lemondóan.
Ám azért mégis Chesterton írásainak újbóli kiadását fontolgatja, hátha általa többekhez eljut a kereszténység lényegét jelentő tanítás, a hit-remény-szeretet örök kapaszkodója. Azt a huszadik század eleji angol gondolkodót népszerűsítené, aki a józan ész nevében tiltakozik - ráadásul olvasmányos stílusban - az államszocializmus és nagytőke egyetlen szellemmé és testté váló, minden világjobbító törekvést legyőző túlhatalma ellen, aki szerint a gazdagság szülte legrosszabb modern gondolat az otthon, az otthonosság érzetének folyamatos támadása.
Régen az égi katedrán ül már - Isten nyugosztalja! - bölcs és mindig derűs történelemtanárom, aki meggyőző erővel ecsetelte azt a lelkesedést és országépítő erőt, mellyel a második világháború után oly hamar felépítették a romokból ő és kortársai Budapestet és a hazánkat.
Az a generáció - s ezt már én mondom - bizonyosan szilárdabb erkölcsi alapokon állt, mint azok, akiknek a vörös diktatúra után adatott meg a lehetőség az ország gazdasági-szellemi-lelki újjáépítésére. Akik közül pedig mi is valók vagyunk... Akiknek felelőssége, felelősségünk a mai ifjak épülése is...
Két mai történet - melyik e generáció igazi arca?
Amikor indexelve tolatni kezdek a szűk mellékutcában, még sehol egy jármű. Ám hirtelen halk reccsenés, autóm bal elejét horzsolta az a türelmetlen sofőr, aki úgy vélte, elfér mellettem, s így nem kell néhány másodpercet sem várakoznia. Mire döbbenten kiszállok a kocsiból, a feldúlt arcú ifjú már kipattant, és torka szakadtából ordítva közli: ne merjek kiabálni vele, hiszen megsérült az apja autója! Míg én az arcátlansága hallatán szóhoz is alig jutok, ő már észlelte a kárarányok számomra kedvezőtlen mivoltát, s kocsijába pattanva elszáguld! Keserűségem csak lassan oldódik...
A hipermarket pénztáránál pakolászom, ám az ellenőrző kapu újra és újra csönget, jelez. A pénztáros szerint az egyik csokis doboz a "bűnös", magyarázza is ezt a zajra odaérkező biztonsági őrnek. Ő csomagjaim bemutatására kér, ám ekkor kézi adóvevőjén nálam - úgy látszik - gyanúsabb vásárló érkeztét veszi hírül, így se szó, se beszéd, elszáguld. "Se elnézést, se köszönés? Hát, mit képzel?" - néz hátra ingerülten a szomszédos pénztárban ülő fiatal lány. Tán rendszerhiba, de először úgy hittem, nekem szól a szemrehányás! Kérdésemre azonban kiderül, a festett szőke pénztáros a biztonsági őr kollégát kárhoztatja, aki modortalanságával "szégyent hoz a szakmára!" Az én férjem is biztonsági őr! - mondja magyarázólag. - Így nem szabad viselkednie senkinek semmilyen körülmények között! Magamat minősítem ezzel. Énszerintem legalábbis! -s máris köszönti az újabb vásárlót pénztárgépe előtt.
Hirtelen támadt jókedvem sokáig elkísér...
Melyik e generáció, melyik a - kormánypárti politikusok kedvelt kifejezésével élve - magyar emberek, melyik a népem igazi arca? A tetkós, goromba, modortalan, érzéketlen, erőszakos és indulatos vagy a szívélyes, előzékeny, kedves, türelmes, megértő és empatikus?
Vagy lehet, egyszerűen csak az a kérdés: kik vannak, kik lesznek többen?...
Csűrös Csilla