Főmenü:
Szürke eminenciások kora
Nagyon szeretem Adyt, mégis dacolok vele: én a szürkék hegedűse szeretnék lenni!
Hogy miért?
Nos, lehet, sőt, bizonyos, hogy a kiegyezést követő boldog békeidők nyugodalmas állóvizének felkavarására szövetkezők, az új század új kihívásait érzékelők nem fantáziátlan társakra vágynak, ám manapság minden másképpen van. Kül- és belviharok tépázta, az életben maradáshoz szükséges átalakítások kínjaitól nyögő hazánkban, sok reményvesztett, rosszkedvű, kiábrándult, csalódott honfitárs közepette igenis, a szürkékre van most nagy szükség.
A szürke eminenciásokra.
Akik "csak" a dolgukat teszik. És ezt nem áldozatként, nem teherként élik meg...
Akik "csak" az előttük álló, rájuk kimért feladatot akarják megoldani. Minél jobban, minél tökéletesebben. Azért az örömért, amit ez a munka, a jól végzett munka ad. Akik nem zúgolódnak, nem panaszkodnak - bárha lenne is rá okuk -, akik elégedettek - bár nem megelégedettek - életük kereteivel. Akiktől működik az életünk.
Sok Takács Istvánnéra van szükségünk. Az iskolaalapító zenepedagógusra, aki
nem rettent vissza attól, hogy iroda híján egy tornaterem öltözőjébe üljön be igazgatóként megszervezni, felépíteni egy jól működő zeneiskolát, aki nyugdíjas éveit a Néri Szent Fülöp katolikus általános iskola alapításával töltötte, aki éltre hívta a Kodály Kórusiskola hangszeres tagozatait, s aki 81. életévében is a muzsika szeretetét igyekszik kis tanítványai lelkében elültetni. Soha nem kereste a feladatokat, azok találták meg őt, s ő igyekezett helyt állni. Mindig, mindenütt.
Otthon is, három gyermeke, majd immáron kilenc unokája körül sürgölődve.
Akinek éppoly örömet jelent a szépen kitakarított lakás, az általa sütött vasárnapi kalács is. Aki ösztönösen is tudja, azért született a Földre, mert dolga, feladata van, és ezt be kell töltenie. Ha ide küldte a jó Isten, akkor itt, ezen a helyen.
De említhetem vitéz Jávor Zoltánt - lám, ő is muzsikus -, aki élete feladatának keresztanyja, Szeleczky Zita életművének gondozását, életútja könyvvé formálását tekintette Hit és magyarság címmel, és említhetem a nyugdíjas gyermekorvost, Rosdy Ernőnét, aki mindent megtesz e könyv népszerűsítéséért, létre jöttét lektorálással is segítve. Vagy említhetem az endokrinológus belgyógyász főorvost, Taller Andrást, aki betegei, kollégái jó közérzetéért karácsonyi koncertet szervezett kórháza falai között - immár másodízben.
Nem celebek, akiknek minden jelentéktelen kis adatát, életmorzsáját kéretlenül is agyunkba próbálja tuszkolni a nyilvánosság - miként most 12 éves kislányomnak küldtek nem várt ajándékul mutatós, színes képes újságot "Csajokról csajoknak" alcímmel, afféle jelentéktelen tudnivalók tárházával, mint hogy melyik tinisztár mikor csókolózott életében először, hányas a lába és mi a kedvenc étele.
Szürke eminenciások. Csak szűkebb környezetük ismeri és becsüli őket, hatásuk mégis messze sugárzó. Példát mutatnak, erőt és hitet adnak, élni segítenek. Úgy hiszem, az új korszak új kihívásait most ők értik igazán.
Én őket keresem. Őket köszönöm. Nekem ők segítenek, s bemutatásukkal tán én is segíthetek másoknak.
Sok-sok szürke eminenciás. Mondottam: nagy szükségünk van rájuk. Minél többen lesznek, annál rendezettebb, egyértelműbb, működőképesebb, mosolygósabb lesz az életünk.
Talán már idén...
Csűrös Csilla