Főmenü:
Vállvetve - örömmel, csak azért is
Lelki nyavalyák, magántermészetű gondok kezelésére - bizton állíthatom - legjobb orvosság egy jól sikerült nemzeti ünnep. Ha az égbolt homályosulni, a társak színt váltani látszanak, jó, ha másra figyelhet az ember. Másokra.
A 100 éves felvidéki nagyasszonyra, aki a hétköznapok nyűgéből, gyötrelmeiből, megaláztatásaiból - melyek lánya korai halálát is okozták - képes olyan nyugodt eleganciával kiemelkedni, magától értetődő természetességgel csak nembéli és nemzeti mivoltára koncentrálni, méltatlanul feledett barokk kori magyar költőt idézve utat jelölni mindannyiunk számára, hogy illanóvá válik minden magánsérelem.
Hiszen Tamás Aladárné Szűcs Ilona tanítónő sorsa, jövője mindannyiunké és mindannyiunktól is függő. Ma, holnap, holnapután. Amikor a lelkeket átszellőztető, szíveket dobbantó, elméket köszörülő beszédek hatása halványul, amikor szürke, őszbe-télbe forduló hétköznapok jönnek, új sérelmekkel, új küzdelmekkel. De nagyon kellenek olyankor a régi hitek! S a régiek hite, ereje, életkedve!
Él Tatán is egy nagyasszony, Palotainé Kali Gabinak hívják. Igaz, a maga 82 esztendejével szűken mérve akár lánya is lehetne a felvidéki úriasszonynak, tartása, derűje, hite és értékrendje mégis vele rokonítja. Bottal járva is sürög-forog szüntelen, kertjében őszi betakarítást végez, bort készít, unokájának hazahívó színes virágokat horgol, vagy épp sújtásos mellényt varr magának-másoknak, tepertős pogácsát süt, ha épp nem olvas. A Jóistennel folytatott napi diskurzusa teremti meg lelki békéjét, gyermekei, unokái mellett az ablakán bekandikáló nyíló virág az örömét, a házán lobogó, maga varrta nemzetiszín zászló a büszkeségét.
Magyarságára büszke ez az örökké mosolygós arcú, hófehér hajú asszony, akinek édesanyját "felszabadító" szovjet katonák gyalázták meg, drága nagyanyját -egy múlt századi tanyasi udvarház nagyasszonyát -szeme láttára lőtték agyon néhány hónappal később, sógor bácsijával egyetemben a zabráló hódítók. Akinek zászlói lengenek a Kárpát-medence számos magaslatán s templomán. Akinek családjában az ötvenes években szállóige volt, hogy valaki a famíliából mindig épp ül, ült vagy ülni fog. S akinek édesapja kézfogással kívánt isteni megbocsátást ávós, körömtépő kínzójának, amikor évtizedek múlva véletlenül összetalálkoztak az utcán. Mert vallja, megbocsájtani kell, de felejteni nem szabad!
Tamás Aladárné Szűcs Ilona felemelt fejjel, igazába vetett hittel és méltósággal vállalja-folytatja harcát. Palotainé Kali Gabi pedig könyvet írt - Sorsom-Sorsunk címmel - a kései utódoknak, ekképp ajánlva szenvedéstörténetét:
"Gyermekeim és unokáim számára szeretném megörökíteni Terus nagyanyám és anyám emlékét e sorokkal, hogy erőt merítsenek az ő példájukból. És soha ne feledjék, hogy magyarnak születtek ide, a Kárpát-medencébe.
Ez nem mindig kiváltság, hanem sors és néha balsors, de vállalni kell."
Nekem idén e szavakkal, Vele, Velük teljes az ünnep. 56 évvel 1956 után, mustármagnyi hitemmel...
Csűrös Csilla