Főmenü:
A szeretet keresztje
"Persze, mióta jacuzzijuk is van, nem szeretnek tojni a tyúkok!"- legyint az idősödő asszony a kereskedői ajánlatra, miszerint nála "csak" ötven forint a tojás darabja, míg a piacon ennél jó pár forinttal drágább. - "Szívatnak minket egyre!" - folytatja indulatosabban, majd hosszas diskurzusba bocsátkozik a zöldségessel, vajon mi lesz ennek a vége: hagyjuk, vagy ne hagyjuk magunkat, tehetünk-e valamit is az uniós rohamokkal szemben, vagy pedig a nyuszi és a sapka effektus érvényesül a velünk való bánásmódban?! Megállapodni nem tudnak, bár a mérleg nyelve mintha a kurucos kiállás szükségessége felé billenne el a lemondó kívülállással szemben...
"És ott voltam a Békemenetben is!" - ragyog fel az optikus szeme, amikor üzletébe lépve az ajtaját az ünnep múltán is díszítő szép kokárdát dicsérem. - "Majd csak egyenesbe jutunk egyszer, mintha már látszana a fény az alagút végén, nem gondolja?!"- néz rám aggodalmas reménykedéssel. Ahogyan a legtöbben élik, éljük napjainkat szerte e hazában.
"Olyan ez - magyarázza a néptáncoló gyerekekre várakozó anyukák egyike, élénk eszmecserébe bonyolódva a többiekkel a kormány teljesítményéről, az uniós kritikákról -, mint amikor én nyugodtan szidhatom a gyerekemet, de ha más teszi ezt, azonnal a védelmére kelek! A piros lámpánál álltam a minap a kocsival - meséli tovább -, amikor megláttam a zebrán az egyik főgyűlölködőt. Letekerve az ablakot, meg is szólítottam: kértem, vigyázzon az egészségére, mert megárthat a sok szitokszó, amivel bennünket illet. Látni kellett volna az arcát!" - kuncog még most is az élmény hatására.
"Ősz óta nem voltam bulizni, annyi a tanulnivaló!" - sóhajt az szaunában izzadó fiatalember, kinek társa épp azt meséli, főiskolás barátai arról panaszkodnak, semmire nincs idejük, mert nap mint nap bulizniuk kell, órájuk is csak három nap van egy héten..."
"Kérem, a Nagyhétre ne hívjon össze társasházi közgyűlést, legyen tekintettel az Ünnepre készülődőkre, a keresztutat járókra!"- kéri a közös képviselőt a társasházi levelezőlistán az amúgy a ház ügyes-bajos dolgait nagyon is a szívén viselő doktornő, aki azt is javasolja, tegyen ki a ház fekete zászlót mostanában elhunyt lakói emlékére. "Ugyan minek - jön rögtön a válasz a szomszédtól-, hiszen a nemzeti színű zászlónkat is el szokták lopni a tartóból, csak egy létra kell hozzá...!"
Lám, kesze-kusza látleleteink is csak azt bizonyítják: szimbólumok és praktikumok, föld és ég között mennyi-mennyi grádics, mennyi-mennyi ellentét feszül... És mégis, időről időre bebizonyosodik, mennyire csak a feltámadás reményével szívünkben élhetjük emberhez méltón mindennapjainkat...
A hittel, hogy azért születtünk erre a földre, mert dolgunk van a világban, és feladatunk beteljesítése előtt úgysem távozhatunk. A hittel, hogy pokoljáró megpróbáltatásaink közepette nem vagyunk soha egyedül...
A hittel, hogy a kereszt, melyen Jézus kínhalált halt, nem a szenvedés, hanem a szeretet keresztje. A feltámadás pedig a remény beteljesülésének ünnepe.
A hittel, hogy a mag - maga az élet ígérete. S legyünk mi magunk bár csak magvetők, az életet termő gabona mindannyiunk életigenlése, reményeink letéteményese.
Nagy Gáspár szavaival kívánjunk hát, magunknak állelujás Húsvétot:
"Aki a félelmen túli tartomány
dalokra elszánt kölyke,
jól tudja miért e földi ágy
s miért a csillagok - fölötte."
Csűrös Csilla