Főmenü:
Ó, évbúcsúztató!
"Tél szele hóval, faggyal jő, ...véget ér az esztendő!" - jut eszembe a gyermekkori ének, miközben a búcsút követő kezdetek mikéntjén tűnődöm. Árvíz, vörösiszap, belvíz: bizony, nagyon megpróbálsz bennünket, Uram! Óvatos csak a reménykedés, sok még mindig a kétely, a bizonytalanság, nem csökken a kiábrándultság, a közöny. Lassan, nagyon lassan szövődnek csak újra az összetartozás pókháló finomságú, alig látható szálai, amelyek nélkül pedig nem élhet "nemzet e hazán". Rendet a romok felett csak együtt teremthetünk, vérrel, verítékkel, türelemmel - s legfőképp nagy, közös, belső hittel. Nehéz ez, persze, kivált, ha azt látja az ember, az ügyeskedők, a lélekkufárok, az ideológia árusok gátlástalansága most is eredményesebb sokszor, mint a dolgos szerénység. Ha azt tapasztalja hökkenten, hogy ismét tüntetnie kell a vasárnapi ebéd után: nehogy felépüljön a belváros szívében - a múltunkat hordozó, klasszikusan szép, régi épületek lebontása árán - a pökhendi "szivarház"! Ha azt hallja, tapasztalja nem egyszer, hogy ismét azok lesznek-lettek a megmondó emberek, fontos tisztek birtoklói, akik az elmúlt nyolc évben is így élték az életüket, akik akkor is mindig megtalálták a számukra jól fizető pozíciót, gúnyos mosollyal szemlélve az elveikhez, igazságukhoz hűek napi kínlódását. Kik közül sokan ma éppoly napi gondokkal küzdenek...
Mégis, mégis - ha lelkesedni nem is mindig, de - tenni kell a dolgunkat, mondani a magunkét, vallani a hitünket, akarni a szívünk szerinti jót és helyeset, és dolgozni érte. Nincs más út, hiszen a kardcsörtetők, a hisztériakeltők, a mindenben ellenérdekeltek és érdekeiket sérülni látók hangja egyre hangosabb. És ezen az úton nem szabad acsarkodva, gyűlölködve, haraggal járni. A tiszta lélek, az elveink, értékeink mellett kitartó konok hűség derűjével és higgadt céltudatosságával kell tennünk a dolgunkat nap mint nap. Elkötelezettségünket kár haragvó szócsatákban megfogalmaznunk, érvényesüljön az inkább tetteinkben, magatartásunkban. Isten és ember, ember és ember viszonyát Böjte Csaba-i mértékkel, mércével mérve. Nehéz lesz, tudom.
A Mátra hófödte meseerdejében sétálva a két ünnep között magam is úgy éreztem, erre a békére, csendre, tisztaságra vágyom a napi harcok sárdobálása helyett. Az elvonulás, a kivonulás luxusa most mégsem lehetséges. Ha azt akarom, hogy a lányaim által tervezgetett valamennyi unoka majdan megszülessék, s ha azt akarom, hogy velük is majd a Mátrát, a Bakonyt járva gyönyörködjünk a havas táj szépségében, akkor nincs más választásom. Nincs más választásunk.
Székelyudvarhelyi barátaink karácsonyi üdvözletét olvasva, a magyar állampolgárságot felvenni kívánók méltósággal kígyózó sorait látva pedig nincs kétségem afelől, hogy sok és erős szövetségesünk van ebben a sorsfordító, nemzetépítő küzdelemben.
Reményik Sándor soraival üzent székely barátunk idén karácsonykor:
"Magyarok voltak Magyarország nélkül,Magyarok vannak Magyarország nélkül, Magyarok lesznek Magyarország nélkül, ...Országokat lehet szétdarabolni:Nem lehet legyilkolni lelkeket!" Reményik Sándor, 1941.Gálffy Dénes, 2010. karácsony
Én pedig szentül hiszem: voltunk, leszünk és maradunk is magyarok itt, a huzatos Kárpát-medencében. Maradunk, ha közös erővel, hittel és elszántsággal járjuk választott utunkat, mi, a szétszórattatásban is megmaradni tudók. A maradni akarók közössége. Érkezzék bár hóval, faggyal, belvízzel, mégis boldoguló új évet kívánok mindannyiunknak jó reménységgel!
Csűrös Csilla