Új idők 2010. 11. 23. - Örökségünk kötelez - Csűrös Csilla oldala

Tartalomhoz ugrás

Főmenü:

Új idők 2010. 11. 23.


Kárpátalja üzent

     "Ne felejtkezzél el szegény magyarokról!" - vékony, szőke fiatal lány fohászkodik csöndes énekszóval Boldogasszony Anyánkhoz a színpadon, miközben kisebb-nagyobb társai konok keménységgel, halk bánattal sorolják - költők, írók szavaival - Trianon óta tartó keserveinket s a mégis-megmaradás csakazértis-elszántságát. Fekete pólójukon Nagy-Magyarország térképe vagy az angyalos címer, kezükben égő gyertya, arcukon a kimondott szó komolysága és hite. Hitvallásuknak templom és iskola ad méltó keretet.

A beregszászi Illyés Gyula Magyar Színház Vidnyánszky Éva vezette gyermekstúdiója vendégeskedett Szentimreváros hagyományos Szent Imre-búcsúján, csalt könnyeket a közönség, majd a percekig tartó vastapsot s a szíveslátást megköszönő rendezőnő szemébe. A legmélyebb szegénységben élő és magyarságukat a legszerényebb odaadással őrző nemzettársaink üzenete, jajszava szólította meg a lelkeket, apró gyermekek, felnőtt létük küszöbén álló fiatalok tiszta tekintete kereste tekintetünket. Gyűjtsünk! - kiáltott fel egy lelkes idős asszony, nem tudván másként megfogalmazni azt a mindannyiunkat betöltő, sürgető tettvágyat, mellyel itt és most, azonnal akartuk megsegíteni, magunkhoz ölelni, kitartásra buzdítani, hitet és reményt adni a Vereckei-hágó körül strázsáló testvéreinknek. Átéltük Reményik Sándor 1924-ben megfogalmazott versének keserves igazságát: "Az ország szíve ma már a végeken dobog!", de átéltük az újból édes-ként viselkedni tudó és akaró anyaország nekibuzdulását is.

Kései, de olyan nagyon szeretném hinni, hogy nem megkésett válasz ez - s a magyar állampolgárság lehetősége - annak a széki parasztembernek, aki 2004. december 5. után könnyeit törölgetve emelte koccintásra pálinkáspoharát a "Magyarból" érkezettekkel, mondván: "Levették rólunk a kezüket, nincsen már anyaországunk minékünk..."

Magyar állampolgárnak vágyja születendő magzatát a kolozsvári fiatal lány, kinek nővére azért ül az uszodában óvodáskorú kisfia edzésein, hogy a román edző szavait számára lefordítsa, s aki budapesti aquaparki látogatás ígéretével igyekszik legyűrni a kicsi kétszeres - a víz és az idegen szavak szülte - ijedtségét.

Annyi, annyi - általunk elképzelni sem tudott - méltatlanság, méltánytalanság, megalázás és plusz-erőfeszítés kényszere közepette élik mindennapjaikat az elcsatolt területek magyarjai, hogy bizony, épp ideje volt véget vetni sok-sok éve tartó elhagyatottságuknak. Épp ideje autonómiát és egyenlő bánásmódot követelni számukra az élet minden területén. Lehessen felvételi tantárgy a magyar nyelv és irodalom Kárpátalján, kaphassanak magyar tankönyvet a magyar iskolák, ahová igenis, merjék-akarják beíratni gyermekeiket a szisztematikusan megfélemlített felvidéki magyarok is!

"Fogjunk össze, hisz összetartozunk! -mondta könnyes mosollyal a beregszászi gyerekek előadását rendező, ősz hajú, jóságos nagymamára vagy tanító nénire hajazó asszony. - És akkor megmaradhatunk. A szülőföldünkön, magyarként." Régi, nagy Pátrónánk vigasztaló, égi palástja boruljon ránk végre!- kíséri szavait bennem azóta is a remény szülte gondolat...

Csűrös Csilla






 
Copyright 2015. All rights reserved.
Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenühöz