Főmenü:
Rémtörténet
"Nem Pesten történt, amit hallotok./ Ott ily regényes dolgok nem történnek." Nem úgy, mint Budán - hogy máris elrugaszkodjam Petőfitől, és megérkezzem a mi kis 21. századunk abszurd világába, ahol is egy rövidke délelőtt elegendő ahhoz, hogy valaki áldozatból bűnelkövetővé váljon. Ehhez nem kell mást tennie, mint igazságkeresőn a kerületi kapitányság akkurátus ügyintézőjének kezébe helyeznie sorsát.
Ott aztán pénzt, tolmácsot, időt nem kímélve megállapítják majd, hogy koccanásos balesetekor hiába hívta vétlensége teljes tudatában segítségül a rend éber, bár meglehetősen lassan érkező járőrét. Mindezt azért, mert nem tudott szót érteni az őt a saját sávjából kiszorító nagy, fekete terepjáró vezetőjével. A sofőr ugyanis egyetlen uniós nyelvet bír. Csupán románul beszél. Ám hatására a rendőrségi irodista még az egyenruhások helyszíni jelentését is fölülírja.
Hiába ellentétes a fizika törvényeivel, hogy egy autó úgy vágjon a másik elé, hogy közben mind a négy kereke párhuzamos maradjon a sávszegéllyel - a szabálysértési előadó a karosszérián a sérülést okozó, külföldi rendszámú, nagy terepjáró gazdájának ad igazat.
Nosza, legott meg is bírságolják hüledező hősünket - ahogyan a határozatban írva vagyon - 40.000-, Ft ( azaz húszezer forint) (sic!) nyolc napon belüli kifizetésére. S kap még ajándékba öt büntetőpontot is, nincs apelláta! Fellebbezni lehet - a bíróságon. A szép magyar nevű, ám zordon tekintetű ifjú ügyintéző döntött. Így. Hiszen, mint tudjuk, rendőreink szolgálnak és védenek.
Ideje viszont megtanulnunk végre azt is, hogy - nem minket! Még csak nem is az igazságot. Hacsak nem azt az igazságot, melyet unásig sulykolnak belénk két évtizede lassan, miszerint: 'Az idegen szép!'
A saját állam polgára - majd azt mondtam, honfitárs! - pedig, verhető, lőhető, bilincselhető, szóval és tettel alázható, gyalázható zavaró tényező, aki, lám, félnapos munkát ad a számítógép rejtelmeivel is csak nehezen boldoguló szegény rendőrségi beosztottnak, s aki ráadásul felháborodik a döntésen, ahelyett hogy engedelmesen sietne a postára befizetni a büntetést.
Miből lesz így pénze az alulfizetett magyar rendőrségnek gumilövedékre, vízágyúra, viperára, műanyag bilincsre - hiszen két éve ősszel már azonosító jelvényre sem tellett?! Hiszen már szegény kerületi rendőrkapitányok némelyike is kénytelen letérni az erény útjáról némi szerény anyagi ellenszolgáltatás fejében és érdekében!
És akkor tessék, ezek a renitens állampolgárok nem hiszik el, hogy a rend, a közbiztonság fenntartóival, az igazság éber őreivel - és ügyintézőivel - szemben nekik nem lehet igazuk!
Ha nem lenne olyan megátalkodott rebellis lelkem, ezen a ponton szinte meg is szánnám az állampolgár meddő haragjának, szemrehányó megjegyzéseinek kitett jámbor rendőrségi alkalmazottakat - no, és ha nem villanna lelki szemeim elé a Magyar Rádió belső udvarának vértől mocskos kövezete, ahol 2006 őszén ártatlan fiatalokat vertek az ártani akaró rendfenntartás nevében. Ha nem tudnám, micsoda kálvárián, testi és lelki kínokon mentek keresztül a hetekre, hónapokra vétlenül és véletlenszerűen bebörtönzöttek, ha nem tudnám, hogy magára hagyatva küzd javaiért, néha testi épségéért is a falvak népe.
És ha gyermekkorom meséiből nem lennék biztos abban, hogy a jóság - egyszer, mégiscsak - legyőzi a rosszat, akkor már régen kapituláltam volna.
De nem tehetem! Hogy elfogyjanak végre a rémtörténetek...
Csűrös Csilla