Főmenü:
Helyzet van
"Nos, hát, újra "itthon", innen kívánok neked még egyszer boldog új évet. Ahogy mondani szokás, a remény hal meg utoljára, ahogy látom, az otthon élők egy része számára ez vált a mindennapok mottójává.
Ilyenkor, otthon elolvasok minden elérhető heti/havi lapot, hogy egy kicsit szintre hozzam magam. Csak azt tudom ezek alapján mondani, amit Bródy János, annak idején, pedig akkor a helyzet szerintem sok tekintetben lényegesen jobb volt): a helyzet jó, de nem reménytelen (de csak azért, mert az hal meg utoljára!).
Az a legszomorúbb, hogy hiába tudjuk, hogy a szocialista érának vége (kérdés, persze, hogy meddig, mert láttam én már karon varjút 1984-ben is például), ettől nem lesz sokkal jobb kedve az embernek, legalább is nekem nincs, de bárcsak tévednék, és tényleg minden jóra fordul majd.
Na mindezzel nem a kedvedet akartam rontani, csak szoktad kérdezni, hogy mit gondolok, innen a tó túlpartjáról nézve a dolgokat. Hát, ezúttal ezt. Ennek ellenére megpróbálok hazamenni a szavazásra..."
A kedves Olvasók elnézését kérem, hogy magánlevelekkel traktálom őket, de - egy kedves, Amerikában élő orvos barátomtól kapott - minapi elektronikus levél helyzetértékelését, bizony, abszolút pontos diagnózisnak vélem! És didergősen érzem magam körül a cinizmus-kiábrándultság-elkeseredés-elfáradás elegyének bénító hatását. Ezzel párhuzamosan érzékelem, persze, a közvélekedésben a hajdani besorozott honvédek (amikor még létezett egyáltalán magyar honvédség...) leszerelést váró kedves szokását, a centivágást is: hányat kell még aludni a választásokig? Csak hát, ez a választási lehetőség meg úgy él sokak fejében, mint házasulni vágyó fiatal lányokében a férjhez menés. Csak az esküvőig látnak el.
Pedig - még a számunkra legkedvezőbb választási eredmények esetében is - hosszú, küzdelmes, gyötrelmes, és akár belső, megosztó vitáktól sem mentes időszak vár ránk. Hiszen milyen sok intézkedéssel, milyen sok személy helyzetbe kerülésével lehetnek majd gondjaink - ráadásul egy, a közvélemény hiszterizálására törekvő, rendkívül ellenséges médiaközegben!
De ne szaladjunk előre! - csitítom magamat is. Mindent a maga idejében! Jussunk csak el a kedvező választási eredményekig, mert minden egyéb csakis abból következő teendő lehet! Ahogyan a hídon is csak akkor tud átmenni az ember, ha már odaért...
Addig bizonyosan nem a kritika a legfőbb feladatunk, hanem épp ellenkezőleg: az apátia, a közöny és közömbösség falának lebontása, a remény élesztése és ébrentartása. A kommunisták - akiktől, ha szemléletet nem is, ám módszereket ellesnünk érdemes lenne - "mozgósítás"-nak mondanák ezt az általuk tökélyre fejlesztett munkát.
Ha ekként tekintünk az előttünk álló időszakra, ha képesek vagyunk akár egyéni sérelmeinken is felülemelkedni, akkor van esélyünk, akkor van reményünk egy olyan magyar országban élni, amelyben szeretnénk.
Ha ekként szemlélem a történéseket, akkor tudomásul veszem, hogy az Európa Parlamentbe küldendők általam támogatott listáján annak a neve is szerepel, aki szívós agitációval lobbizott azért a rádióelnökért, aki "emer"-ré züllesztette, közszolgálati funkcióitól megfosztotta hivatásom valahai otthonát, a Magyar Rádiót. Amely elnök, ráadásul, azóta is szó nélkül, tudomásul vette, hagyta, hogy elállatiasodott rendőrök fiatal lányokat, fiúkat verjenek véresre háborítatlanul intézményének udvarán, 2006 őszének egyik hajnalán, s aki azóta is mély hallgatásba burkolózik az őszödi beszéd kazettájának közreadása ügyében...
Akkor tudomásul veszem a kapott pártelnöki levél olvasásakor azt is, hogy támogatásom egyik fontos eleme a küldött pénzösszeg lehet... Mert azt remélem, ha a jobboldal kévébe kötött erői győzedelmeskednek áprilisban, akkor mégiscsak jobb idők következnek e sokat szenvedett, önnön vaksága, rövidlátása és agresszív tudatmosása miatt ama bibliai hét szűk esztendőnél is többet szenvedett, szegény népem számára!
Báloztam a hétvégén. A 433-as számú Szent Bernát Cserkészcsapat újjáalakulásának 20. évfordulóját ünnepeltük cserkészlányaimmal. Elnéztem a sok fiatal, nevetős, kipirult arcot, a csillogó szemeket - ugyanolyanok, mint sok százezer kortársuk, és mégis milyen mások! No, nem a kommunisták Lenin és Sztálin óta elhíresült öndefiníciója szerint "különös" fajták ők, egyszerűen a hitük magától értetődő sugárzása ejti rabul az embert. S hiszi el közelükben, hogy kovászként hatnak ők, s hogy igenis, lesz magyar újjászületés, okkal-joggal élhet a remény mindannyiunkban!
Mit is írt orvos barátom? A remény hal meg utoljára - és azért igyekszik ő is hazajönni a szavazásra...
Csűrös Csilla