Főmenü:
Év-fordító
Sírós volt az idei karácsony.
Sírtunk mi, emberek - örömtől, bánattól - és sírt az ég is, vagy siratott talán?
A megtisztulás vagy épp a keserűség, a kiábrándultság cseppjei hullottak-e idei, olvadó hótól feketén-lucskos karácsonyunkon? Úrrá lett-e, úrrá lesz-e a remény a reménytelenségen, a hit és a hinni akarás a kételyen és reményt vesztettségen?
Felemás érzelmek közepette telt az ünnep.
Hány és hány helyen csak fenyőág jutott karácsonyfa helyett, hány helyen csak ünnepi étkekre telt - ajándék gyanánt, hányan nézték üres kezüket, üres zsebüket keserűen? S hányan lótottak-futottak félcsaládtól a másik fél-ig, "egyik gyerekemtől a másik gyerekemig" - az együttlét örömére sóvárogva?!
De mintha épp e sokféle keserv segített volna, segítene mégis - egymásra találni! Mintha mind többen fordulnának mosollyal, kedvességgel, megértéssel, az egymásra utaltság felismerésével a másik felé, mintha mind többen találnának szóval, gesztussal, egy kedves mosollyal utat a másik ember lelkéhez, szívéhez...
Utópia lenne csak, belemagyarázás? Nem tudom. De mintha valóban gyakoribb élményem lenne az ilyesmi, mint korábbi időkben... Pedig a rideg, nyűgös és koszlott Budapesten ért a karácsony most is, de a várost néhol jólesően és érezhetően át-átmelegítette a benne élők lelke. A mogorva türelmetlenséggel birokra kelt a megértés vágya és szándéka, a kedves figyelem, az elnéző mosoly.
Csak én érzem így? Csak én szeretném így megélni ezeket a napokat? Csak én vágyom ilyen élményekre? Nem hiszem.
De hiszem, mélységes meggyőződéssel hiszem, hogy nagy bajunkból kilábalni csakis így tudunk majd. Szentül hiszem, hogy most tényleg csak azt szabad nézni, ami összeköt, s nem, ami szétválaszt. Most tényleg nem a mások, a másik szapulása visz előre, csak önmagunk erejének megsokszorozása a mások, a másik erejével. Nincs más út, nincs más kigázolás.
Hallatlan belső erő kell ehhez, erős hit és sok-sok türelem. Jócskán fogytán vagyunk már mindezekből, fohászkodni, hát, ezért fohászkodjunk az évfordító, a sorsunk fordultával biztató éjszakán! Ne mindig az elszalasztott lehetőség kínja gyötörjön, ne csak a mások tetteinek kritikája éltessen másnapig! A jószándék-patakok vájjanak már végre közös medret - az értől az óceán felé!
Erőre, hitre, türelemre vágyom, erőt, hitet, türelmet kérek és kívánok - magamnak, másoknak. Mindannyiunknak, akik húsvéti reménységgel hagyjuk magunk mögött a sírós karácsonyt. Melynek első napján még eső áztatta a földet, s a lelkünket, de verőfényes másnapra virradtunk - utat talált hozzánk is Betlehem üzenete.
Erőt, hitet, türelmet ad.
Csűrös Csilla