Főmenü:
Hanyatlásvégi Róma
Mind többen vélik felfedezni a hasonlatosságot. Mind többen mondják, az a kor - ez a kor. A mi korunk. Mondják, Herder jóslata mégis beteljesedik rajtunk, s a közelgő új barbárok elsöprik a "romlásnak indult, hajdan erős magyar"-t a Föld színéről. Mondják, a dekadenciába hajló, a másság és a tolerancia tiszteletétől elalélt Európa is behódol hamarosan: a hitüket, nemzethez tartozásukat, erkölcsüket szigorúan őrző, megvalló és vállaló népek ereje kerekedik felül.
A Tudományos Akadémia - atomfizikus - elnöke Berzsenyit idézi. Mert csak a Magyarokhoz címzett ódák veretes szavaival lehet eléggé érzékeltetni azt a züllést, azt az omlást - romlást, mely évtizedek óta sújtja ezt a népet. Az ő szenvedélyes honszerelmével lehet megfogalmazni messze hangzón a diagnózist: "Mi a magyar most? - Rút sybarita váz!", és a gyógyulás útját: "minden ország támasza, talpköve/ A tiszta erkölcs, mely, ha megvész: /Róma ledűl és rabigába görbed."
A magatartáskutató a lelki bajok, az elhatalmasodó depresszió és jövőkép-nélküliség kiváltó okaként az értékvesztést - és válságot említi.
Még a közgazdász is egyenlő súllyal említi, egyenlő fontosságúnak tartja a gazdaság szerkezetének átalakítását és az alapvető erkölcsi kategóriák - tisztesség, becsület, bizalom, megbízhatóság – újbóli érvényesülését.
S bizony, mondom magam is, kevésbé költői szavakkal, ám hasonlóan mély meggyőződéssel: nem gazdasági bajaink sokasága és nagysága az, amitől leginkább szenvedünk, ami a legsürgősebben orvoslandó. Tán még a kínzó pénztelenséget, a sárga csekkekkel vívott, állandóan vesztésre álló harcot is könnyebb elviselni, mint azt az iszonyatos züllést, morális szétesettséget, verbális mosdatlanságot és tettleges erőszakot, no, és az állam működésének állandósuló zavaraiból adódó bizonytalanságot, melyben - immáron évek óta - élnünk adatik.
Csoda-e hát, ha verik a magyart már a Székelyföld szívében, Kézdivásárhelyen is? Csoda, ha civilizálatlan és korrupt, balkáni, ha nem afrikai országként tekintenek ránk lassan-lassan szerte Európában?
Erőt, hitet a heroikus küzdelemhez, a haláltánc megállításához mégis - mily furcsa játéka sorsnak és időnek! - épp Berzsenyi ostorozó szavai adhatnak! Hiszen már akkor emésztett a lassú méreg, züllöttek az ifjak, pusztult az erkölcs - mégis, újra és újra talpra állt a magyar, s "Lélek és szabad nép" tett "csuda dolgokat!"
Ez most a kérdés, ez most a tét: létezik-e még annyi életerő bennünk, hogy rendet teremtsünk a romok fölött?!
Avagy önbeteljesítő jóslattá válik a pesti vicc, amely szerint: "Melyik a legbékésebb nép a világon? A magyar! Mert még a saját belügyeibe sem avatkozik bele..." Ne így legyen!
Csűrös Csilla