Főmenü:
November eleji tiszta lángok
Ne sírj! - mondta - akkor még egyetlen - kicsi lányom az esti ima után. - Nagyapa ott ül egy felhőn, és lát minket! - mutatott az ablak felé, a csillagtalan éjszakába.
Édesapám halála volt az első, megrendítő erejű ütés az életemben.
A rendszerváltozás hajnalán ment el. Amilyen féltő-óvó, szemérmes szeretettel vett körül bennünket, olyan aggodalommal és reménnyel figyelte, támogatta a tápászkodó Magyarország első lépéseit - a volt ludovikás tiszt, szibériai hadifogoly, B-listázott egyetemi oktató, a pártonkívüli építőmérnök és az örökké utazni vágyó, kétgyermekes családapa. Erdély szerelmese.
Csengey Dénest még együtt búcsúztattuk megrendült döbbenettel, a világkiállításért még együtt szurkoltunk - aztán magamra maradtam.
Őt Csernobil gyilkos sugárzása, Nagyit, rá négy napra, a kor vitte el. 97 évébe belefért két világháború, két forradalom, Trianon és még a legújabb országsors-forduló is. Lelki Trianonunkat már nem élte meg... Becsomagolva várta a kitelepítést, és haláláig őrizte azt a kis cetlit, mellyel a szorgos iparos felmenőitől örökül kapott bérházat államosította a kommunista hatalom. S haláláig őrizte a világ dolgai iránti örök kíváncsiságát - és örök derűjét is.
Akkor nőttem fel véglegesen.
Azóta meg csak gyűlnek, gyűlnek a halottaim. S velük nő a lelkiismeret-furdalás: hányszor nem értem oda a búcsúzáshoz kellő időben, hányszor csak a sírra tett szál virággal tudtam üzenni!
Tört életű Keresztanyám, az örökkön még több szeretetre sóvárgó Pici Mami, és "a filókati". Magyartanárom - később anyai barátnőm -, aki könnyes szemmel jött be az órára Nagy László halála napján, s kitől a cselekvő hazaszeretet örök útravalóját kaptam. Megköszönni ezt neki is csak most és így tudom...
Másik életindítóm: Gyapay Tanár Úr, a Fasori Gimnázium törhetetlen buzgalmú újrateremtője, a kommunista szemlélettől mentes történelemtankönyv-sorozat szerzője - kinek vérbeli tudós-tanár egyénisége melegszívű emberséggel, végtelen szeretettel, hiten és a történelem ismeretén alapuló optimizmussal, az erkölcsi értékek szilárd képviseletével párosult.
Jeleket hagytak bennem, s a koron, melyben élniük adatott. Apró építőkövek életemben, hitem, cselekedeteim mélyén örökkön velem élők.
S velünk élnek ők, a többiek, személyes sorsunk társai, kik életükkel vagy épp halálukkal nekünk üzentek, minket építettek, formáltak - és egy nemzet sorsát is véle.
'56 névtelen hősei és áldozatai, a megroppant életűek, a hallgatásba belehaltak, a reményben megfáradtak, az elüldözöttek, a magyarságukért legyilkoltak - és a hitüket őrzők, a csakazértis-bátrak, a "muszáj-herkulesek" - mind belőlünk valók, s belőlünk váltak útra.
Ők - mi vagyunk már, eltiport szabadságküzdelmeink, nagy nekifeszüléseink és keserű kiábrándulásaink, összekapaszkodásaink és széthullásaink, testvérveszteségeink, egész, túlélésre berendezkedett életünk foglalatai és példái ők. A nemzetünk.
"Csak a holtak igazára hallgass!" - üzeni Nagy Gáspár, magam pedig hittel hiszem: mécsesgyújtó kezem a remény parányi lángját lobbantja fel Mindenszentek ünnepén, Halottak napjának csillagtalan éjszakáján.
Nem sírok. Szívemben hálával, kis-nagylányaimat átölelve - emlékezem.
Csűrös Csilla