Főmenü:
Hazanéző
Velem volt, akárhová mentem. Jártam-keltem a nyüzsgő, mindenütt építkező avagy karbantartó, felújító, felfordulástól szabdalt nagyvárosban, mely meglepően tiszta volt, közlekedési dugóktól még így sem mindenütt szenvedő, igaz, sok barátságos kóbor kutyával és parkoló autóktól elfoglalt járdákkal teli - és velem volt akkor is, ha nem néztem rá. Nappal fehérlett méltóságteljesen és mégis hozzánk tartozón, éjjel kivilágítva tündökölt ékkő gyanánt a boldog-boldogtalan, küszködő-törekvő, élni vágyó mai emberparányok örömére és bámulatára. Hihetetlen természetességgel hordozva Krisztus előtti korok üzenetét, az ember kőben maradandó álmát öröklétről, jelhagyásról, s persze, az egyszeri, egyszerű élet védelméről.
Nem szabadulhattam az Akropolisz bűvköréből - Athén hétköznapjaiban elmerülve sem. Igaz, nem is akartam. Élveztem jelenlétét, lopva odabiccentettem egy-egy mellékutcából, ha kivillant elém, és beleéreztem a görög lélekbe tán akkor is, úgy is, ha és ahogy ők maguk is csodálkoznának rajta. Vagy az örök optimista és az élet derűs oldalát kereső görögök tudják is, nemcsak érzik, kelet-nyugati helykeresésükben micsoda erő, micsoda egyértelmű üzenet az ókor oly természetes jelenléte hétköznapjaikban? Vajon ezért tudnak oly magától értetődő természetességgel ragaszkodni nemzeti mivoltukhoz, nemzeti értékeikhez, a nagy közösséghez csatlakozva is büszkének lenni, élni, használni mindazt, ami ők, ami görög, ami saját és sajátosan nemzeti?
Pici példa, de tán jellemző: jártam-keltem egy héten át a sokarcú, négymilliós nagyvárosban, és alig egy-két gyorsétkező, mármint a nemzetközi láncolatokból való. Van saját e műfajból, igaz, latin betűkkel, de hamisítatlan görög ízekkel, ételekkel. Apróság ez is, mégis jellemzőnek éreztem: ha kultúrára terelődött a szó riportalanyaimmal beszélgetve; más népek kultúrájából mindig a nemzeti karaktert erősítő, vagy számukra ekképpen hasznosítható, a görög kultúrát gazdagító értékekre figyeltek, ügyeltek, azt igyekeztek hasznosítani. És van csak görög zenét sugárzó rádióadó, és van gyermekműsor bőséggel a honi televízió műsorán a nemzetközi "mindenütt ugyanaz" közepette is. Természetesen...
Bizony, ezen élményeket megélve még szomorúbban járok az arcát, színeit-ízeit és sajátos értékeit viharos gyorsasággal veszítő magyar fővárosban. Hallgatom az önértékeinkben bizonytalan avagy azokat kicsinylő, lenéző honi szavakat - és fáj, hogy tudom, lehetne másképpen is. Lehetne idegen nyelveket és informatikát tanítani az iskolában úgy is, hogy közben jut idő, kedv, lelemény és élmény a magyar nyelvre, irodalomra, történelemre, földrajzra, rajzra, a magyar zenére - a nemzetmegtartó, a nemzeti azonosságtudatot szolgáló, építő, ép lelkű embereket nevelő tantárgyakra. Például... És természetesen.
Vajon csak görögöknek szól, vajon csak görögöket szolgál az Akropolisz üzenete?
Csűrös Csilla