Főmenü:
A jövő hazatalál
Csak állok és állok. Pontosabban kocsim álldogál a keresztül-kasul föltúrt fővárosi utak dugóinak egyikében, magam meg benne ülök. Ülök és töprengek. Például azon, hogy vajon minden világváros-építés,-javítgatás ilyen elviselhetetlen-e a benne élőknek?!
Ennél bedugultabb fővárost talán csak Thaiföldön láttam, igaz, nálunk legalább nem annyira rossz a levegő, hogy a rendőrök gázmaszkban irányítsák a forgalmat, ahogyan Bangkokban teszik. Habár, a kocsisorban tipródva, bizony, itt sem könnyű némi oxigénhez jutni... Vagy ennek nem is csak a benzingőz az oka?
No, és például Londonban, Párizsban, Bécsben mintha több elterelő útvonalat jelölnének ki a nagy útépítéseknél, kutyapiszkos utcából pedig mintha jóval kevesebb lenne. S mintha a logika is jobban működnék az útfelújítások, csatornázások, csőcserék tervezésekor... Vagy arrafelé egyszerűen - terveznek?
Hová tűnt vajon az a meghitt, kopottságában is bensőséges hangulat, amitől olyan otthonos volt ez a város? Amitől a rokon építészetű császárváros oly ridegnek tűnt hozzá képest?! Hol vagytok, kedves, élhető és szerethető kis terek, épületek? Vagy világvárosi lakhelyem felé igyekszem csupán az araszoló kocsisorban?
A jövő közben békésen szendereg - a gyermekülésben. Mit sem érzékel a világ zűrzavarából, az olykor háborús fenyegetettségből, erkölcs és haszonelvűség körötte és érte zajló küzdelméből, a bűnöst és az áldozatot régmúlttá ködösítő igyekezetből, a széthulló világból, gátlástalan népnyúzók cinizmusából, az általuk lejtett haláltáncból.
Mosolyog álmában. Mint aki pontosan tudja, hogy a múlt az ő létezésének is része és értelme, és jövője sem lehet otthonos tőle függetlenül. Mint aki pontosan tudja, időről időre újra kell tanulnunk a leckét, melyet - a Hősök terén úgy tapasztaltam - mind többen fújnak már: "habár fölül a gálya, s alul a víznek árja - azért a víz az úr!"
Mosolyog hát, hiszen érzi, előbb-utóbb - úgyis - hazaérünk...
Csűrös Csilla