Főmenü:
Feltámadást!
Szavakat keresek mostanában. Szavakat, melyek visszaadják hitemet a szavakban, és a szóval megfogalmazott szándék, a szóval ígért és vállalt tett őszinteségében.
Álságos szavak és mellbevágó tettek idejét éljük. Azt mondják, a tiéd - és elveszik tőled. Azt mondják, teérted - és neked lesz rossz. Azt mondja, vállalom, azt mondja, személyes felelősségem, azt mondja, szilárd véleményem, azt mondja, eltökélt és elkötelezett vagyok - és minden másképpen van. Hazánk a szakadék peremén tántorog, egyre többen csak az egyre nehezebben élők lettek, a középosztálybeli családok lecsúszása gyorsulóban. Út nincsen, csak kátyú, menekülő orvosok, megvert tanárok, szétvert oktatás, mindent átszövő és behálózó korrupció. Düh, keserűség, közöny, apátia.
Külügyminiszterünk, a "kócos asszony" fodrászát szlovákok választják, románok alázhatják következmények nélkül a köztársasági elnököt. Szóvirágok, fogadkozások és fenyegetések nyomában káosz és vészt jósló semmittevés. Lázas munka csak a pénz és a hatalom megtartása és újraelosztása érdekében zajlik.
Tudom, nem igazán húsvétra készülődő gondolatok ezek. De a böjti megtisztulás érdekében nevén kell nevezni lelkünk terheit!
Vessenek meg vagy mosolyogjanak rajtam - még mindig hiszem, még mindig keresem a szívemet megérintő szavakat. Még mindig hiszek az őszinte, tiszta hittel kimondott, megfogalmazott szó erejében és hatalmában.
Figyeljenek csak egy kicsit elcsöndesült lélekkel az alábbi szavakra:
"Életemet a Szenci Molnár Albert által megfogalmazott ima irányította:
'Oh, én Uram, Istenem, engedd azt énnékem is, hogy senkire mindjárt meg ne haragudjam, senkit se szóval, se cselekedettel meg ne bántsak. Azoknak is, akik engem megbántottak, töredelmesen megengedjek és megbocsássak, minden bosszúállásra való szándékot szívemből kivessek...'
Nem törekedtem hatalomra. De tettem mindig azt, amit hitem szerint tennem kellett. Mai világunkban nagyon sokan nem értik meg ezt. Szolgáltam....Hálát adok az Istennek azért, hogy megengedte az egyetemszervezés munkájában való részvételt. Szolgálni fogok továbbra is, ameddig tudok. Nem törekszem világi dicsőségre. Szeretnék úgy élni, hogy a magam lelkiismerete és az Úristen legyen életem, mindennapjaim egyetlen mércéje. ... Az ember élete csak úgy lehet teljes, ha mindennap érzi, valamit tett másokért.
...Életünk, sorsunk, keresztényi, magyar, emberi mivoltunk fönnmaradásának záloga: vállaljuk az áldozatot. Egyébként az egymást követő világi hatalmak és azok szivárványkörébe tartozó mihaszna senkik kiszolgáltatottjai, vagy, ami rosszabb, kiszolgálói leszünk.
Végakaratom? Lehet ilyen? Ha meghalok, olvassátok el Ady Endre Köszönöm, köszönöm, köszönöm című versét."
2003 augusztusában a házsongárdi temetőben kísérték utolsó útjára a végakaratát ekképpen megfogalmazó egyetemalapítót, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem első rektorát, és az egyetemért folytatott áldozatos küzdelem első áldozatát, az 56 esztendősen elhunyt Tonk Sándort.
Hiszem, ha az ő hitéből, tiszta emberségéből erőt merítünk, akkor mi is hallani fogjuk a "napsugarak zúgását", érezni fogjuk Isten nevének jó ízét a szánkban, és a feltámadás allelujás öröme segíteni fog magyarságunkban is megmaradni. Segít - bosszúállás helyett a szigorú és következetes számonkérés igényével - önmagunkat is feltámadásra serkenteni.
Úgy legyen!
Csűrös Csilla