Új idők 2009. 02. 22. - Örökségünk kötelez - Csűrös Csilla oldala

Tartalomhoz ugrás

Főmenü:

Új idők 2009. 02. 22.


Meddig még?

A D 209-es szavai valóra váltak: útelágazáshoz érkeztünk. Pontonhídnak is rozsdásodó, vagy elszakított nemzetrészeket összekötő acélhíd legyen, melyen ezentúl járni akarunk? Színházat játszókkal vagy színházat építőkkel igazítsuk-e sorsunkat tovább? Megmondják-e vagy megbeszéljük, miről mit gondoljunk, mi miért történik?! Patyomkin-falu avagy a mai romokból önerőnkből újjáépült otthon legyen-e életünk tere?

Ha pusztán szemlélője és nem megélője lennék keserves hétköznapjainknak, a kísérletezés izgalmával és kíváncsiságával figyelném, miként lehet a múltat újra - és újraéletni, hogyan s meddig "él nemzet e hazán"?!

Diákként magam is megtanultam, sőt, volt részem is benne, hogyan lehet szómágiával leplezni a bajt, miként lehet kit kényszerrel, kit mézes szavakkal meggyőzni arról, hogy neki akarnak jót az őt tönkretevők, hogy dolgaink alakulásáról mindig a külső körülmények tehetnek, és az ősi kártevők által javasolt megoldások mindig a létező és lehetséges legjobbak, s hogy csak kicsit kell még szűkölködni, vállalni a prés szorítását unokáink jobb léte érdekében, mert nekik már bőség és boldogság a jussuk, egyenlőség és testvériség várja őket egy szép új világban!

Mind többen tudják már: lassan unokáink sem lesznek, lassan szülőföldünket is eladják alólunk cinikus gonosztevők! Ha engedjük, ha hagyjuk! Meddig még?

Meddig lehet kijátszani, egymás ellen fordítani, gyűlölködésre és egymástól való félelemre szoktatni bennünket - egy a valóságban soha meg nem valósuló és valósítható eszme, vérrel-vassal terjeszkedő tan nevében. A világ válsága segít-e megoldani végre a mi - nemcsak - gazdasági válságunkat?

Társadalmi szolidaritásnak hívják azt a különös valamit, amely összefűzi, bajban közösséggé forraszthatja az adott földrajzi helyen együtt élők sokaságát. Árvíz, tűzvész, földrengés, állatkínzás elleni tiltakozás ügyében jól vizsgáztunk már sokszor. A mostani létharc mit eredményez? Születhet-e rend - a mi rendünk - a romjainkon, avagy hiábavaló lesz mind többek romba döntött élete? Csak tűrjük és tűrjük, hogy velünk és ne általunk történjenek közös dolgaink? Meddig még?

Van-e annyi életerő, hit, lendület, jobbító szándék és akarat ebben az én megfáradt, elgyötört, kereskedelmi televíziók agressziójának kitett, elkeseredett és haragvó népemben, hogy ne fölszámolja önmagát, hanem kezébe vegye végre önsorsát?

Fáj és szorongat a jelenvaló. Aggaszt és elkeserít a kertek alatt lopakodó múlt, melyről egyszer - de rég volt! - azt hittük már, hogy rázártuk a múzeum ajtaját.

Azóta tanuljuk a leckét: "Az a nemzet, mely nem tanul múltjából, arra ítéltetik, hogy újra átélje azt."

Hamvazószerdán útelágazáshoz érkeztünk: volt mire és volt miről emlékeznünk február 25-én, a kommunizmus áldozatainak emléknapján...

Csűrös Csilla




 
Copyright 2015. All rights reserved.
Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenühöz