Főmenü:
Advent idején
Mécseslángba ha nézel, messzire láthatsz, s önmagadba is, csöndben.
Elmúlt gyászok, friss fájdalmak, a tőlünk elváltak és a levert forradalom oly sok ártatlan áldozatának emléke töltötte meg nem is oly rég napjainkat. Emlék és emlékezet ülte, üli gyászát bennünk és körülöttünk, ha fontos nekünk a mécseslángnyi mélázás, múltba, múltunkba fordulás, megtorpanás a rohanásban - érthetőbb önmagunkért, érthetőbb, élhetőbb jövőnkért.
Hiszen ahogy szaporodnak ráncaink és velük halottaink, úgy leszünk egyre belátóbbak, s a családi legendáriumot a még élőkkel megidézve, megidéztetve úgy értjük, ismerjük meg és fel önmagunkban őseinket, cselekedeteinkben az ő szavaik, tetteik hatását, Életünkben az ő életük köszön vissza, és nyer új értelmet általunk.
De vajon nyer-e valóban? Mi jobban értjük, mi értjük egyáltalán az ő cselekedeteik mára történelemmé merevülő mozgatóját, az ő ösztönösségükből mit párolt értéssé vajon az eltelt?
Mert értheted, megértheted immáron, szüleid, nagyszüleid válaszai és választásai, szavai és tettei, örömei és keservei hogyan befolyásolták, hogyan szabták meg sorsod alakulását, természeted, viselkedésed és gondolkodásod mikéntjét - de megérthető-e, felfejthető-e mindebből a történelem, múltunk és közelmúltunk sok vargabetűje, sok miértje, s főképp a csalódások és megcsalattatások ismétlődő rendje?!
A Monarchia levegőjét még jócskán beszívó nagyanyám megért két világháborút, vagyonelkobzást, egy szabadságharcot és két rendszerváltást - privát derű lengte be mégis napjait. Édesapám Trianon nemzedéke volt, hadifogsággal, keservesen kapaszkodó élni akarással, diktatúra szülte kényszerhallgatással, visszanyelt szavakkal, muszáj-hittel a reménytelenség ellen, kétségek és az igazabb jövőt vágyó-váró reménységgel hagyott el minket hirtelen.
A magam eszmélése a slampos diktatúra, a ránk kényszerített, recsegve-ropogva összeomló rendszer és a bontását segítő nagy és lelkes nekifeszülések, ujjongó hitű lázadások idejére esett. Hittem akkor, születendő gyermekeim már nem érzik nem élik át és meg a kínt, tőlük nem lopják el ocsúdó álmaikat, őket nem kábítja egy erkölcstelenségre épülő rendszer mocsárszaga, jövőjüknek éppen az én, a mi meggyötört, hazugságokkal megcsúfolt jövőnk a záloga. Hittem, tiszta és világos, nyugodt és kiszámítható, s legfőképp igazabb élet lesz osztályrészük. Nekik legalább.
Így történt, így történik? Jaj, mennyire nem! Új életre kelő régi hazugságok régi-új hívőkre találnak,pedig drága a tét: megmagyarázott helyett megértett múltra épülhet csak tisztább, igazabb, élhetőbb élet - megadatik-e nekik legalább?
Rebbenő mécsesláng advent csöndjében - utána mélyebb a sötét...
Csűrös Csilla