Főmenü:
Jelentés Alattvaló - országból
Anyukák és sírós kisbabák, kopott ruhájú tétovák, megadóan várakozók, űrlapot töltögetők,olvasgatók vagy üres szemmel maguk elé bámulók népesítik be a Magyar Államkincstár (MÁK) modern, csillogó, üveg-fém épületének váróját
A kapuban egykedvű, egyenruhás fiatalember osztogatja az eléje járulóknak - tétova kérdéseik-állításaik alapján - a sorszámot meglehetős szűkszavúsággal. A csöppnyi cédulán apró betűkkel a várakozók létszáma olvasható. 86-ot mutat.
Az Ügyfél számára nem ez az első trauma. Nyáron már kézhez vette a bírósági határozattal felérő szigorú verdiktet, miszerint lánya sikeres érettségije egyszersmind azt is jelenti, családi pótlék már nem jár utána. Ha nagykorúvá vált gyermeke netán folytatja tanulmányait, nos, akkor az ezt igazoló papírral ősszel a szülő sürgősen köteles megjelenni a folyósító Szervnél, amely, ha úgy ítéli meg, jóváhagyja a családi pótlék iránti kérelmet, s a különbözetet a nyári hónapokra visszamenőleg folyósítja majd. Majd. Ahogyan az államigazgatás malmai őrölnek. Félreértés ne essék, nem nagy összegről van szó: egy használt vasúti kocsi még ócskavasáron is ezerszer jobb üzletet jelent. Csak valahogy az ügyeiket itt intézők soha nincsenek jókor jó helyen...
Marad a MÁK, a sárga csekkek, és a gyomorremegés a Hivatal szavait olvasván: "Jelen határozat ellen fellebbezésnek helye nincs!" De legyünk belátók, hiszen az államkincstár, ugyebár, mindannyiunk vagyona felett őrködik ilyen kíméletlen szigorral! S legyünk még belátóbbak: néhány ezer forint útja, bizony, sokkal könnyebben nyomon követhető, mint néhány milliárdé!
Az Ügyfél kiüli sorát, kitölti a hivatalos papírokat, pontosan, ahogyan a falragaszok kérik, s végre - ő következik. Azazhogy - mégse. Rossz sorszámot tetszett kapni, kérjen 1-essel kezdődőt - így a szigorú Ügyintéző. És akkor várjak újabb 2-3 órát? - kapkod levegő után az érintett - Csak, hogy megkaphassam majd egyszer, két hónap múlva azt, ami megillet? Csak, hogy leadhassak egy igazolást, amiről az előbb már egy másik ügyintéző lenézően mondta: ilyen félpapírt el se fogadnak tán!(Hogy hol? Hát, Cegléden, ahová ezeket az iratokat küldik, ahol a múltkori zord határozat is született. Így megy ez a computerizált ügyintézés korában...)
Igen -, bólint egykedvűen a Hivatalnok, ám az Ügyfél a sarkára áll: az önök hibázó munkatársa miatt ne én bűnhődjek! S közben fél füllel hallja, a szomszéd ablaknál is kioktatnak egy karonülő gyermekkel érkező anyukát arról, hogy tudatlansága az ő hibája, mert a hivatal munkatársai nem lehettek ostobák, és nem is mondanának rosszat szándékosan. Gyerek bőg, anyuka ideges, ügyintéző nemkülönben. Emitt viszont hősünk győz: az ügyintéző szikrázó szemmel átveszi igazolását és elbocsátja. Azazhogy - mégsem. Egy hiányzó aláírás miatt kezdheti előlről az egész procedúrát - közli szemmel látható kárörömmel a hölgy, vagy - így a kegyelmi rendelkezés - postára is adhatja a pótlást jelentő papírt...
Ezt nem hiszem el! - hallja még elmenőben a dühödt félmondatot, s tán ez az egyetlen pillanat, amikor és amiben a Hivatal és lázadó áldozata egyetért - az alattvalók országában...
Ennél már csak egy valami hihetetlenebb: hogy hagyjuk. Még mindig hagyjuk. Meddig még?
Csűrös Csilla