Főmenü:
Útravaló
Juli még csak ötéves. Derűs bizalommal közlekedik a világban, mindenkihez van egy kedves szava, kíváncsi kérdése, jut bőven a mosolyból is ismerősnek-ismeretlennek egyaránt.
És nagyon szereti a verseket. Weöres Sándor őszi éjjel izzó galagonyája, József Attila kis Balázsról általunk Julcsira átírt Altatója a nagy kedvenc mostanában, no, és a Bábszínházban látott Lázár Ervin-mese, a Szegény Dzsoni és Árnika.
Pici lányom gyermeki, a versek-mesék világában természetes magabiztossággal jár-kél a valóság és annak égi mása között, tévedhetetlenül megkülönböztetve jót a rossztól, igazat a hamistól.
Néha arra gondolok, valamilyen csalhatatlan, ősi ösztön segíti a tájékozódásban, szeretem-nem szeretem, elfogadom-elutasítom döntéseiben is. Azonnal felismeri az őszintétlen gesztusokat, még ha az őszintétlen szavak el is kápráztatnák időről időre.
Tanul. Tanulja a való világban való eligazodást, felnőtt segítséggel, de belső iránytűjére is figyelve. S bár tudom, minden keserves csalódást így sem, ő sem kerülhet el majd élete során, az Ady után egy századdal is még mindig, sőt, még inkább "minden egész eltörött" - világban, de mégis hittel hiszem, e belső iránytű és a józan ész kettőse nem hagyja cserben választásaikor, döntéseiben.
Néha aztán azt gondolom, tán kevés lesz ez is. Hányszor és hányszor lehet ugyanazt a hibát elkövetni, hányszor és hányszor lehet "hinni a könnyű szóknak, fizetett pártfogóknak" még felnőtt fejjel is! Miként a gyermeki érzékenységű és lelkű felnőtt, József Attila.
Főleg lehet egy olyan nép gyermekeként, melynek történelmét annyiszor írták át, hamisították meg újra és újra. Melynek őseitől természetes módon átöröklött szokásait, értékeit annyiszor tették nevetségessé, annyiszor alázták meg, annyiszor késztették önfeladásra, igazodásra a túlélés vagy egyszerűen csak az életben maradás okán, annyiszor kényszerítették számára idegen eszmék, szokások elfogadására, amely népnek annyiszor hazudták jónak az átélt rosszat, hogy bizony, csak nagy erőfeszítéssel őrizheti, őrizhetné meg józan ítélőképességét. Hiszen arra szoktatták, hogy az őt vezetőnek mindig igaza van...
S még szerencse, hogy Juli nem abba a bp-i óvodába jár, ahol a vezető megtiltotta még a szülők általi karácsonyfa-állítást is, mondván, saját kezével dobja ki, ha csak egy parányi fát is meglát az óvodában.
Miféle lelki-szellemi útravalók kerülnek Julcsikám életútra induló kicsi tarisznyájába, újra kell-e élnie neki is a mi múltunk hibáit, tévedéseit - most még nem tudhatom. Csak reménykedem. És bízom. Benne. Benne is. Nővére, a felserdült 14 éves oly tisztán lát és okosan ítél. Ők, övék a jövő.
Vagy, ahogyan Sütő András fogalmazott: "Nincs más számonkérés, csak gyermekeink tekintetében"...
Csűrös Csilla