Főmenü:
"A gyerekről szóljon az iskola..."
Kézfogása határozott, stílusa lényegre törő. Szűkre szabott idejét igyekszik úgy beosztani, hogy mindenre és mindenkire jusson elegendő. A kihívásoknak megfelelni, a munkát minél tökéletesebben elvégezni - gyerekkora óta ez vezérli. Személyes élményeit, tapasztalatait is jelenlegi feladatai, szakterülete tükrében értelmezi, elemzi. Kérdés nélkül is azt feltételezném,hogy Czunyiné Dr Bertalan Judit fiús édesanya...
- Tizenegy és fél illetve tíz éves a két fiam, akik mindmáig falusi iskolába járnak. Erősen lokálpatrióta vagyok, ezért nem költöztünk el szülőfalumból, az 2000-2100 lelket számláló Bokodról. Meggyőződésem, hogy a gyerekeknek a biztonságot, a stabilitást, az érzelmi kiegyensúlyozottságot jelentő családi hátteret csak így tudjuk megteremteni. Egy szűk órányira vagyunk a fővárostól, a férjemet is Bokodhoz köti a munkája, így nagycsaládi összefogással - anyukám és anyósomék segítségével - működtethető a dolog. Minden megoldható, ha nagyon akarja az ember.
- Szülőként milyen tapasztalatokat szerzett arról a területről, amely most irányítása alá került?
-Vegyesek a tapasztalataim, az érzelmeim. Meggyőződésem, hogy a legfontosabb jelzés az iskolába, óvodába járó gyerek közérzete, ami persze, nem független a pedagógusokétól, és természetesen a gyerek személyiségétől sem. A lényeg, hogy a gyerekről szóljon az iskola, mondhatnám, ő a legfőbb ügyfél-elégedettségi mutató...
A fiaim szívesen voltak alsó tagozatosok, és szerettek oviba is járni. Ez a terület egyébként fokozott felelősséget ró ránk folyamatosan és az önkormányzatokra is! Hiszen az óvodák fenntartói változatlanul az önkormányzatok, amelyeknek az adósságrendezés következtében több lehetőségük van annak az esélyteremtésnek a megalapozására, amely az állami fenntartásba került iskolákkal kapcsolatos fő célkitűzés. Vallom, hogy ez az átszervezés jó és szükséges volt, mert falusi gyerekként magam is korán szembesültem azzal, milyen nagy színvonalbeli különbségek vannak az oktatásban - értve ezen a szakmaiság mellett a körülményeket, az eszközöket, az infrastruktúrát is - az ország különböző területein. Iskolás fiaim révén tapasztalom, hogy nincs ez nagyon másként most sem. Márpedig nem szabad a születési helytől, a település pénzügyi lehetőségeitől függenie annak, hogy a gyermek a képességei szerinti képzettséghez hozzájuthat-e. Mindenkinek egyformán jár a képességekhez mért képzettség megszerzése! Ismerem az ellenvetést, hogy az állami fenntartásba vétel az átlagosnál eddig jobb helyzetben lévő oktatási intézményeket sújtja, de erről nincs szó! Csak most még éppen a problémakezelés folyamatában vagyunk, és folyamatosan igyekszünk a felfelé nivellálódáshoz szükséges feltételeket megteremteni, mert csakis ez lehet a cél! De hát, ez nem megy egyik napról a másikra...
Ami pedig a bokodi általános iskolát illeti: átlagos falusi iskola ez, annak minden előnyével és olyan hátrányával, amely felső tagozaton jelentkezik. A szakosodásra, a tanórán kívüli programok szervezésére, lehetőségeire gondolok, ezek miatt sok szülő vitte - viszi másutt is - városi iskolába gyerekét, vállalva a bejárás, az ingázás, a beszállítás nehézségeit. De az, hogy most már délután négyig bent lehet maradniuk a gyerekeknek az iskolában, amelynek pedig ehhez aktív, tartalmas programokat kell teremtenie, biztosan erősíteni fogja az iskolák programkínálatát, ezáltal a vonzerejét is.. Ez a jó út hosszú távon, ebben biztos vagyok. Hajdani iskolámat dicsérendő pedig hadd tegyem hozzá: majd három évtizede jártam oda, és nem volt semmiféle gondom a folytatással, a beilleszkedéssel - ingázóként - a tatabányai Árpád Gimnázium orosz tagozatán! Jó alapokat kaptam, akárcsak most a fiaim.
- A falusi gyermekkor milyen útravalót jelent? Érzi-e máig tartó hatását akár pozitív, akár negatív értelemben?
- Szerintem egyértelmű válasz erre a kérdésre, hogy mindmáig Bokodon élek a családommal. Úgy gondolom, hogy én lehetek mobil, de a családi háttér legyen állandó. A politikai munka szép, tartalmas, érdekes, ám nem épp az állandóság terepe... Van, aki szerint a gyerek könnyen asszimilálódik az új körülményekhez, de szerintem a biztonságot a család, a barátok adják. Én is megkaptam annak idején mindig ettől a közegtől a kellő segítséget, a bátorítást. Falun élni - ez mindig biztonságot ad, többletet is, ha élni tudunk a lehetőségeivel. Nekem is van például háztájim, zöldséget, gyümölcsöt soha nem a boltban veszünk. A művelésére most nem sok időm jut, de segítenek a gyerekek - ez még pedagógiai szempontból is hasznos a számukra. Aztán mi, falusiak másként viszonyulunk a természeti jelenségekhez is. Hóhelyzet idején például nem kétségbeesetten várjuk a segítséget, hanem egyszerűen lapátot ragadunk, és ellapátoljuk a havat. A kenyeret is megsütjük magunknak, ha szükséges.
A falusi közösség támasz, de azt is el kell ismerni, hogy a toleranciaszintje alacsonyabb, nem tűr el semmiféle devianciát. A falusi közösség keményebb, kritikusabb, szigorúbb a városinál, így meg is edzi az embert. Strapabíróbbakká válunk. Hirtelenjében - hajdani magyar szakosként - olvasmányélményeim jutnak az eszembe: Illyés Gyula, Szabó Dezső pontosan definiálta a falusi és az urbánus lét közötti különbséget. Én megtanultam kezelni az ebből fakadó problémákat, és ezért máig szeretek falusi lenni. Ha nagyritkán adódik egy üres órám, jól esik füvet nyírni, vagy ápolom a virágos kertet, esetleg biciklivel tekerek egyet az erdőben.
Ami meghatározó, máig érvényes mérce, az az, hogy csak magunkra számíthatunk, de magunkra számíthatunk. Falun mindenkit a munkája alapján minősítenek, hiszen így lehet egzisztenciálisan is előbbre jutni. Én tizenhat évesen már "bedolgoztam" nyaranta, mert anyukám egyedül nevelt. Nem válogathattam a divatos ruhák között, de a tanuláshoz szükséges körülményeket mindig biztosította. Igaz, tanulnom is kellett, hiszen a gyereknek ez a kötelessége! Egyedüli gyerek voltam, és korán megtanultam, hogy mindenhez sok munka kell és kitartás. Megtanultam, hogy dolgozni kell, de a munkának meg is van az eredménye. Később, amikor Nagykőrösön a Református Tanítóképzőben, majd a zsámbéki Apor Vilmos Katolikus Főiskolán tanítottam, voltak konfliktusaim abból, hogy következetes, bár humánus szigorral oktattam. Jó érzés, hogy mára már volt diákjaim közül jó páran megértették, mindez az ő érdeküket szolgálta. Persze, nyilvánvaló, hogy van egy egészséges bohémság ebben a 18-23 éves korosztályban...
- Önben is volt?
- Hát hogyne, kiben nem? De akkor sem szabad hagyni, engedni, hogy elmozduljunk, elmozduljanak a könnyen szerzett, felszínes tudás felé. Nyelvtant, helyesírást tanítottam tanítójelölteknek, itt nem lehet tévedni, hiszen nem vitatható nézetekről, hanem tényekről beszélünk. És ugyanilyen szigorra volt szükség akkor is, amikor szociális jogot, családjogot tanítottam szociális munkásoknak, mert itt is ténykérdésekről van szó. No, és szerintem az is megengedhetetlen, hogy valaki hat-nyolc évig járogasson egyetemre, főiskolára, mire elvégzi.
- Magyar-történelem szakos bölcsészként kezdte, hogyan, miért lett jogász?
- Három éves korom óta jogász akarok lenni. A családi legendárium szerint az Andersen meséskönyvemet kineveztem törvénykönyvnek, a hónom alá csaptam, és azzal jártam-keltem. Szóval kezdettől jogász akartam lenni, de érettségi után a második helyen megjelölt magyar-történelem szakra vettek csak fela jog csak azután következett. Mert, ugyebár, az ember nem hagy befejezetlen dolgokat maga mögött - ez is a falusi ember sajátja...
A végzettségeim lényege egyébként mindig ugyanaz: értékalapon kell dönteni. Ezért vállaltam szívesen ezt a mostani feladatot is, hiszen a köznevelés jelenlegi átszervezése abszolút értékalapú. Ehhez nyilvánvalóan folyamatos párbeszédet kell folytatni a szakmával. A jogi, intézményi átalakítás után én nem is a párbeszédet hiányoltam, hanem a hangsúlyeltolódással voltak gondjaim. Vagyis, ahogy már mondtam: alapvetően a gyerekről szóljon az iskola!
Most az a legfontosabb, hogy a családoknak, a gyerekeknek megmutassuk, minden változás - például a sokat emlegetett KLIK munkája is - értük történik. A KLIK azért van, hogy az iskoláknak, a pedagógusoknak legyen megfelelő hátterük. A pedagógusok bérezését, az életpályamodellt tekintve, úgy látom, rendben vagyunk hosszú távon. Bár finomításra, apróbb átalakításokra nyilván sor kerülhet még, de nagy változásokra már nem kell számítani. A fenntartói rendszert kell folyamatosan erősíteni, de alapvetően már működik a rendszer azon az elven, hogy egyetlen gyermek se szenvedjen semmiféle hátrányt iskolázását tekintve. Jóllehet, még csak az út elején járunk, a hátrányokat természetesen nem tudjuk azonnal orvosolni…
- A ranglétra fokait végigjárva jutott az államtitkári székbe. Mit tud hasznosítani eddigi tapasztalataiból?
- Nem volt könnyű egyedül, egyszem gyerekként, egy szülővel élni egy falusi közösségben. Helytállni, bizonyítani. Tudom, hogy bizonyítási kényszerem is van tehát, illetve arra ösztönző vágyam. Nehéz az egészséges bizonyítási vágy és a túlbizonyítás között a határt megtalálni, de úgy érzem, nem vagyok görcsös. Sok munkahelyen dolgoztam valóban, de mindig három alapelvet fektettem le már a kezdet kezdetén. Az első: Az "így szoktuk" kezdetű választ nem fogadom el egyetlen kérdésre sem. Közös gondolkodás van, közös munka van, mert közös gondolkodással mindent meg lehet oldani. A második: A nyugalom a legjobb tanácsadó. Különösen pánikhelyzetekben fontos ennek alkalmazása. A harmadik tézist református közösségemben élve fogalmaztam meg: Mondj el egy imát, mondj egy Miatyánkot, mielőtt szólsz, mielőtt döntesz! Vagyis: számolj el tízig, mielőtt szólnál! Létezik rossz döntés természetesen, de hirtelen dönteni soha nem szabad! Vezetőként inkább előre néző vagyok, pályám során igyekszem egyre körültekintőbb lenni, a rossz személyi döntésekből is tanulni, okulni. Ahogyan a gyereknevelésben, úgy e területen is a tapasztalatokra lehet és kell építeni. Bár mostanra, úgy érzem, jó döntéssorozatban vagyunk. Kicsit olyan helyzetben, mint ami falun is gyakori lakásfelújítás közben: a falak állnak, a fő vezetékek cseréjén is túl vagyunk, már pontosan tudjuk, milyen lakást akarunk, de a csempék színén még jócskán vitatkozunk.
- Minden helyzetben nyíltan megvallott hite befolyásolja-e döntéseit?
- Sokan beleszületünk egy ilyen körülménybe, tehát a vallás lehet tradicionális, ám az eleven hit mindig személyes megtapasztalás kérdése. Én soha nem tagadom meg a református közösséget, amelyben otthon érzem magam, amely belülről jelent támaszt, segítséget, az állandó otthonosság érzését adja. Ha nincs ilyen támaszom, amely segít feldolgozni a nehézségeket, bizonyosan nem jutok előre.
- Jól feltételezem, hogy racionális lénye, életvezetése, vezetői habitusa ellenére is fogékony az érzelmekre, a lírára például?
- Irodalom szakos átok, hogy mindenevő vagyok, és már az újraolvasók közé tartozom. Lírában a huszadik századi magyarokat szinte mind szeretem: Ady, Szabó Lőrinc, Babits a kedvencem - Wass Albertet, Márait már újraolvasva élvezem. A krimi pihentet, limonádékra nincs időm, és úgy látom, a sci-fi is végleg kimarad már az életemből. Történelem szakosként szeretem a tanulmányokat, az elemzéseket, különösen Széchenyi, Kossuth, a reformkor és a kiegyezés kora érdekel. Rendszeresen olvasom a havi szakfolyóiratokat. Utolsó öt évem kedvenc írója pedig Coelho, aki ideológiák, filozófiák utolérhetetlenül remek szintézisét adja - legnagyobb olvasmányélményeim egyike.
- Történelem tanárkéntt, köznevelési államtitkárként Klebelsberg Kunó munkássága mit üzen Önnek?
- Az államalapítás után a kulturális nemzet megalapozása a tizenhatodik század református kollégiumaiban és a magyar nyelvet fejlesztő, őrző, ápoló katolikus iskolákban történt. A huszadik században - ráadásul Trianon után - Klebelsbergé a következő sikertörténet! Ez pedig, ugye - és nemcsak beszélgetésünk keretbe foglalása miatt -, alapvetően a falusi iskolákról szól, akárhogyan is vesszük…
Csűrös Csilla
Keretesbe:
Czunyiné dr Bertalan Judit 1974-ben született a Komárom-Esztergom megyei Bokodon. Magyar-történelem szakon végzett a Károli Gáspár Református Egyetemen, majd a Szegedi Tudományegyetem jogi karát végezte el. Közigazgatási szakvizsgát tett, a Pécsi Tudományegyetem Állami Jogtudományi Karán családjogi szakjogász képesítést szerzett. Négy évig tanított az Apor Vilmos Katolikus Főiskolán, 10 éven át a Károli Gáspár Református Egyetem Tanítóképző Főiskolai Karának oktatója volt. Míg fiaival gyesen volt, Bokod történetéről könyvet írt. 2006 és 2010 között Bokod Község önkormányzati képviselője, dolgozott Tata Város Polgármesteri Hivatala humánszolgáltatási irodájának vezetőjeként. 2010-ben Komárom-Esztergom Megye 3. sz. választókerületének (Kisbér - Oroszlány - Bábolna) országgyűlési képviselője lett. 2011-ben a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottjává nevezték ki.