Főmenü:
Csillaglányok
Orvosból és állatorvosból eggyel kevesebb, ám ígéretes tehetségű ifjú színésznőből kettővel több van Magyarországon. Trokán Péter - Papadimitriu Athina gyönyörű lányai valóságos szicíliai testvérpárként, hátukat egymásnak vetve élnek a művészpálya vonzásában... A színészházaspár - bár szétváltak útjaik - mind genetikai, mind szakmai szempontból kiváló utánpótlásról gondoskodott. A Trokán-lányok egyszerre végeztek a Színművészetin, mert Annát csak harmadik nekifutásra vették föl. Őrá akkor lettem figyelmes, amikor azzal utasított vissza egy interjúkérést: főiskolásként még nincs annyi a tarsolyában, hogy érdemi mondandója lenne. Nóra pedig egy televíziós szappanoperában való részvételre mondott nemet, mondván, nem ilyen szereppel akarja elkezdeni színészi pályáját...
Oroszlánkörmök
Nóra hátát a rácsos üvegfalnak vetve néz tűnődőn a szemembe. Haja félig betakarja az arcát. Magát adja, és mégsem - honlapja bemutatkozó fekete-fehér fotóján. Anna görög tengeri képpel indít: vakítóan fehér kis házrészlet a sarokban, ahonnan elvágyódón messzire visz a tekintet a kékes párába burkolódzó, égkék tenger horizontjáig. Ez az első találkozásom velük.
Aztán: két csinos, feketébe öltözött leány hajol gőzölgő teája fölé a kávézóban. Nóra inkább színeiben, Anna temperamentumában is őrzi félig görög mivoltát
Egymásra figyelve, egymást kiegészítve adják-veszik a szót. Nóra, a család "Buddhája" a tartózkodóbb, mindig - húghoz illő - türelemmel megvárja, míg Anna befejezi a "szakmázás"-t. Ami persze, egyértelműen hivatás számukra, forduljon bármerre a beszélgetés, mindig a szerepeknél kötünk ki. Munka kell, még, és még és még: jó szerepek, jó rendezőkkel, színházban, filmen, televízióban! Minél többet dolgozni, minél nagyobb feladatokat kapni - ez most a legfontosabb. Kutyatartás, magánélet, családalapítás, minden csak ezután következik a sorban. Hol van az már, hogy orvosi pályára készültek a gimnáziumban?
Önbizalom kerestetik
A pörgősebb Anna zenei szakon végzett. Egész életében - akárcsak Nóri - énekelt, zenélt, táncolt, sportolt, friss végzősként mégis megszeppent kicsit. Vagy csak balettmestere, Bélavári Anna szoktatta ahhoz, hogy emelje mindig magasra a mércét?
- Én nem vagyok díva-típus – rázza fülbevalóit "athinás" nevetéssel -, de imádok énekelni, táncolni és szétrobbanok az energiától! Alig várom, hogy megmutathassam magam a színpadon, aztán ott mégis gyakran úgy érzem, nem elég jó, amit csinálok... Persze, lehet, hogy csak nincs elég önbizalmam.
- Sőt, biztos! – szólal meg a húga –Pedig milyen jó voltál a szilveszteri fellépéseden is a Nagycirkuszban!
Parázás Apuval
- Sokat segített Nóri azzal, hogy megnézte a főpróbát, és azt mondta: jó vagy, csak hidd el!! Az is emlékezetes, hogy szilveszterkor Apunak is zenés fellépése volt Szombathelyen, onnan hívott fel előadás előtt, hogy ő is mennyire fél az énekléstől! Együtt paráztunk! Azért az borzongató érzés, amikor mind a négyen egyszerre vagyunk színpadon, csak mindenki másutt! - kuncog Anna.
Lazán vagy görcsölve?
Nóra mostanában a kecskeméti Katona József Színházhoz igazolva ingázik a fővárosi családi fészek és a megyeszékhely között, most éppen Helénaként, a Szentivánéji álom márciusi bemutatójára készülve. Máskor Irinává lényegül Csehov Három nővérében, s nagyon élvezi Évát is, kis karakterszerepét az Eszter hagyatéka című Márai-darabban.
- Irina megformálásában Anna sokat segített azzal, hogy felhívta figyelmemet a testvéréhez, Andrejhez fűződő, lappangó, ám mély szeretetére és sajnálatára. Irina óta másként, lazábban, felszabadultabban játszom Évát is, nem görcsölök annyit a szerepeken. Olyannyira, hogy még a kolléganőm is rákérdezett a Márai-előadás után, hogy mi történt veled, mintha kicseréltek volna?!
Szerep-legó
Szerepe válogatja - töpreng el aztán, édesapja pillantását idézve. - Van, hogy rám simul, van, hogy felépítem, de mindig hozzáolvasok, mindig sokat gondolkodom rajta. Kell, hogy "átmenjen" rajtam a szerep, mert ha az ember csak eljátssza a figurát, és magát kizárja belőle, az iszonyúan hamis!
- Össze lehet legózni: élettapasztalatokból, saját véleményből, hozzáolvasottakból - bólint jóváhagyólag Anna, aki épp a három lány egyikének megformálására készül Victor Hugo A királyasszony lovagja című darabjában. A Tháliában lesz a premier márciusban. - Én nagyon szeretem magamra formálni a szerepeimet, a Budapesti Kamaraszínház tagjaként van is erre lehetőségem sok prózai műben. Sőt, játszom a Tisztelt Házban is, a Karinthy Színházban, nagyon jó szerep! Annyi a próza, hogy szinte már hiányzik a zene!
- Én is nagyon szeretnék már zenés darabban játszani! - vágja rá a prózai szakot végzett Nóri.
Őszinte, kőkemény...
Minden szerepben megnézik egymást a lányok, és őszinték mondanak véleményt. Ez, vallják, hallatlanul fontos a színészmesterségben, ahol oly gyakori az indulat vagy hízelgés vezérelte őszintétlen kritika. Szüleik véleményét is kikérik, de a próbafolyamatba nem avatják be őket. Nem lehet, nem tudnak ugyanis elvonatkoztatni attól, hogy ők mégiscsak és elsősorban - szülők. Az Anyu, aki elérzékenyül, ha lányait színpadon látja, és az Apu, aki három mondatával fél évre elegendő muníciót ad.
- Fantasztikus, Apu milyen higgadt, objektív és bölcs! Bármilyen szakmai vagy magánéleti gonddal fordulhatunk hozzá, ő azonnal átlátja és megoldja mindig - jellemzik Trokán Pétert lányai.
Az Apu és az Anyu
- Az egyetemen még rettegtem attól, hogy színészgyerekek vagyunk, a diplomamunkámat is e témából írtam - meséli Anna. - De amikor a védéskor Szinetár Miklós azt mondta: "Figyeljen ide, én Szinetár Dóra papája leszek, amíg élek!" - rájöttem, hogy ez egy mindennapos dolog. Éppoly természetes, mint az, hogy mi gyerekként a színházban nőttünk fel, és színészek leszünk. Mi a szüleinkben nem a színészt látjuk, ezért nem is lenne jó együtt játszani. De azért izgalmas lesz Anyuval fellépni! Vándortársulati tájolásra készülünk egy Nóti Károly vígjátékkal. Érdekes, hogy nekem a harsányságot kell erősítenem a játékomban, míg Anyu elfogadta a tanácsomat, hogy kicsit vegyen vissza magából, akkor lesz hatásosabb. A megfelelő stílust megtalálni, ez a legnehezebb és a legfontosabb. Hárman együtt szerepelünk Anyu új lemezén, a Végtelen érintés címűn egy dal erejéig, kettőt pedig ketten-ketten adunk elő. Jók ezek a közös munkák, sokat tanulunk belőlük!
A lélek rugói
Eltűnődünk még azon, melyiküknek miféle útravalót jelent az alma mater, a budapesti Szent Margit Gimnázium.
- Én sokat fáztam és unatkoztam - mondja Anna -, de mindig őszintén imádkoztam, és a hitem megmaradt. Isten lelki támaszt jelent nekem, olyan kapaszkodót, amelyre a léleképítésben nagy szükségem van.
- Én viszont jól éreztem magam a gimiben - állítja Nóri. - Margit nővérrel beszélgetve éreztem meg, hogy nem a külső fegyelem számít, hanem a lélek. Bonyolult lenne most mindezt boncolgatni, de az biztos, a Biblia fantasztikus alapmű, amiben minden benne van erkölcsről, értékrendről, csak a gyarló ember nem mindig tud eszerint élni. Nem szeretem azt a kifejezést, hogy "félem az Istent", mert szerintem Isten nem félelmetes, hanem utat mutat, terel, figyelni kell rá...
Kicsoda e két csoda?
Amikor búcsúzóul megemlítem, hogy egy kollégám szerint a szüleikről is kell fotót közölnünk a lapban, különben senki sem tudja, ki a csuda ez a két lány, Anna és Nóra kórusban feleli:
- Először talán jöjjön el, nézzen meg a színpadon minket, és azután döntsön!
Csűrös Csilla