Fashion & Travel magazin 2010 /tavasz - Örökségünk kötelez - Csűrös Csilla oldala

Tartalomhoz ugrás

Főmenü:

Fashion & Travel magazin 2010 /tavasz


Jól lenni jó!

Mi is az a wellness-őrület?

A test, a lélek és a szellem harmóniája a jól-lét alapfeltétele. Bár  ezt megvalósítva élni nap mint nap keveseknek sikerül, a vágy e létállapot megteremtésére sokunkban eleven. Ráadásul egészségesnek maradni, az egészségünket megőrizni kevesebbe kerül, mint különböző betegségeinket, nyavalyáinkat gyógyítgatni, gyógyíttatni! Hol másutt ismerték fel először ezt a nyilvánvaló igazságot, mint Amerikában, ahol a pénzközpontú szemlélet mindmáig az egyik fő életszervező erő?!

Bő negyedszázada született meg az Újvilágban az angol illness (betegség) szó ellentéteként a wellness (jól-lét) fogalma. Ezt az állapotot megelőzéssel illetve egészségmegőrzéssel lehet elérni, így az általánosan megszokotthoz képest rendszerint életmódváltást is jelent. Alapvetően arra - az Amerikában és Nyugat-Európában egyáltalán nem szokatlan - gondolatra épül, hogy az egyén felelősséggel tartozik saját egészségéért. No, persze, ott e felismeréshez lényegesen jobb anyagi kondíciók is társulnak.

A harmónia parancsa

A wellness életmódúak fő irányelve a lelki egyensúly és a lelki béke felfedezése, életük dinamikussá, kiegyensúlyozottá, harmonikussá tétele. Mindezek megteremtéséhez elengedhetetlenül szükséges az egészséges táplálkozás, a rendszeres testmozgás, az ideális testsúly megőrzése éppúgy, mint a lazítás, a stressz leküzdése, a káros szenvedélybetegségek kerülése. A wellness tehát - mint harmonikus életmód - egészséget jelent. A szó holisztikus, a teljes emberre, nem csak valamely  gondjára figyelő szemlélet értelmében a fizikai, érzelmi, lelki és értelmi képességek harmonikus egyensúlya. A wellness ugyanis az embert teljes egészként szemléli, vagyis messze nem azonos a fölösleges kilók elleni aszkéta küzdelemmel!

A spa divatja

Még egy fogalom tartozik szorosan az egészségturizmus világához, mégpedig a spa. A kifejezés összefoglaló, gyűjtő jellegű: egyrészt nagyon sokféle létesítményt fed, másrészt viszont éppen összetettségéből adódóan tartalma, jelentése nem határozható meg egyértelműen, így használata félreértésekhez - és ezzel együtt néha csalódásokhoz - is vezethet. A spa mindenesetre nemcsak klasszikus értelemben vett fürdőt jelent, hanem - a fürdő fogalmát kiszélesítve - olyan létesítményt, amely szinte bármilyen szolgáltatást kínál, ami a vendégeket megnyugtatja, felélénkíti, meggyógyítja, egészségesebbé, kiegyensúlyozottabbá teszi. Bár nagyon sokféle méretű, hangulatú, felszereltségű spa létezik, közös összetevőjük a "jól lenni jó" állapotának biztosítására való törekvés, fizikai, szellemi és érzelmi szükségletek - eltérő szintű - kielégítésével. Egyes spa-k sajátos profillal rendelkeznek, míg mások rugalmasan képesek kínálatukat a vendég igényeihez igazítani.

A négy R szentsége

A spa élményének 4 R-je a nemzetközi definíció szerint a következő:

1. Relaxáció (Relax) - feszültség oldása, stressz-csökkentés
2. Reflexió (Reflect) - meditáció, elmélyült gondolkodás
3. Revitalizáció (Revitalise) - újjáéledés, életerő és energia
4. Jókedv (Rejoice) - vidámság és szórakozás.

Mire vágyik a wellness-turista?

A wellness-túrák tehát komplex egészség-megőrzési, baj-megelőző programot kínálnak, lehetőséget nyújtva az egészséggel kapcsolatos tudás megszerzésére. Mindezt vonzó környezetben, szórakoztató módon biztosítják a vendégeknek. No, és vonzó vagy legalábbis elérhető áron - tegyük hozzá gyorsan -, hiszen ez nemcsak válság sújtotta hazánkban, hanem Amerikában sem jelentéktelen szempont...

Gyógykúra itthon


Tudjuk, hogy Magyarország a világ egyik legnagyobb gyógy- és termálvízkészlettel rendelkező országa, ahol a fürdőkultúra vízgyógyászati célú felhasználásának évszázados hagyományai vannak, így egyértelmű, micsoda gazdaságélénkítő lehetőség számunkra az egészségturizmus! Évszakhoz, időjáráshoz nem kötődik. Nem sietős, amolyan egyéjszakás átutazást feltételez. Ráadásul alapvetően nem csupán Budapestre gyűjti össze a wellness-turizmus iránt érdeklődőket.

Gellért – a toplistás!


Bár azért említsük meg nem kis büszkeséggel, hogy a világ legjobb spa - üdülőhelyei között szerepel - mégpedig nemzetközi vendégszavazatok alapján - a fővárosi Gellért Fürdő. Ráadásul nemcsak vízminősége, hanem a személyes szolgáltatások színvonala alapján!  Ugyanis legalább olyan fontos, mint az infrastruktúra, az egyéb szolgáltatások jó minősége és sokfélesége. Ettől függően - hosszú vagy normál hétvégére, de hosszabb időre is - néhány tízezer forinttól akár százezres nagyságrendet is elérő árért egyaránt szervezhető wellness-túra Magyarországon. Sőt! A vendég hangulatának és beállítottságának megfelelően választhat: modern hotelek vagy gyönyörűen felújított-átalakított kastélyszállók valamelyikében élvezi-e a jól-lét nyújtotta örömöket.

Szinglik csak szórványosan


A wellness-túrák célpontjait részben személyes vagy hallomáson alapuló tapasztalatok, részben pedig elvárások alapján választják ki a pihenni-feltöltődni- kikapcsolódni-szórakozni vágyók, azaz  testi-lelki kényeztetést kereső vendégek. Akik között egyre több a fiatal pár vagy fiatal-középkorú, családdal vagy baráti társasággal hosszú hétvégére induló. Alapvetően nem a szinglik kedvtelése a wellness-túra és nem is az - ezt egyébként megfizetni tudó - idősebb korosztályé. Ők inkább a gyógyfürdők kúráit, a gyógyturizmus lehetőségeit keresik, már meglévő bajaik kezelésére, karban tartására.

A "hálózat" ajánlja

A meglévő természeti adottságok tudatos kihasználása, új wellness-szállodák és-szolgáltatások, élményfürdők létrejötte alapvetően az ezredfordulón gyorsult fel Magyarországon, valósággal behálózva az országot. Bár manapság e létesítmények közül több küzd - a fenntartó pénztelensége miatt - napi gondokkal, netán a túlélésért. Zalakomár például be is zárt a téli hónapokra. Magyarországot mostanra behálózzák a spa és wellness szállodák, gyógyszállodák és termálhotelek. Budapesten kívül Bük-Bükfürdőn, Gyulán, Hajdúszoboszlón, Hévízen, Sárváron, Zalakaroson találhatóak a legközkedveltebbek. Ezek majd mindegyike a szép természeti táj mellé élményfürdőt is kínál, illetve igyekszik valamilyen, csak az adott helyre jellemző szolgáltatással odacsalogatni a vendéget.

Mit talál, aki keres?


Az élményfürdő, a különböző, csúzdás gyermek- és felnőttmedencék, a szaunavilág - aroma, bio-, kerti szaunával, gőzfürdővel, jacuzzival - éppoly természetes velejárója egy wellness-programnak, mint az ingyenes fürdőköntös és papucs, a fürdőzés közbeni zöld vagy egyéb fajta tea kortyolgatása vagy épp a gyerekprogramok és - kedvezmények a családdal érkezők számára.

A svédtől a shiatsuig


Egy valamirevaló wellness-üdülőhely kényezteti az arcot, a kezet, a lábat, a hajat különböző szépségkezelésekkel, az egész testet masszázsterápiával, melyek közül manapság a svéd, a thai, a shiatsu a legközkedveltebb. A fittnessprogramokhoz, sportlehetőségekhez igény szerint személyi edzőt, tanácsadást is kínál, a felkínált gyógykezeléseket pedig teljes egészségügyi állapotfelmérés előzi meg. Az egészséges táplálkozás kívánalma ezeken a helyeken mindig gasztronómiai ínyencségek kínálatával társul.

Újdonság a lelki-wellness


A lélekápolás terén a meditációtól, a relaxáción, a jógán és a tai chin át a stressz- menedzsmentig és a feng shui-ig terjed a wellness-ajánlatok köre. Kiegészülhet mindez életmód- és táplálkozási tanácsadással is. Alapvető olyan változatos programlehetőségek megteremtése, melyekbe a kulturális programokon kívül akár a befektetési tanácsadás, a feng shui-képzés vagy a kézművesség is belefér. Lényeges a nyugodt, harmonikus miliő, a tág terek, melyek mind az elmélyülésre, mind a társas együttlétre megfelelő körülményeket biztosítanak. Nélkülözhetetlenül fontos a vendéggel való személyes törődés, a színes, változatos programok, és a kellemes, barátságos természeti környezet.

Határtalan élmény


Ezek a szakmai illetve vendégelvárások egyaránt jellemzőek a honi és a külföldi wellness-létesítményekre, hiszen a wellness-turizmus sem ismer határokat, s a testi-lelki kényeztetés iránti igény is határtalan, élvezetének fokát és módját legfeljebb a pénztárca tartalma korlátozza.

Béren kívüli juttatásként adják


Tény, ma Magyarországon a bérből- és fizetésből élők zöme napi gondokkal küzd, s ha igyekszik is egészségtudatosan élni, ha igénye lenne is egy-egy testet-lelket regeneráló wellness-hétvégére, mégis csak elvétve - és nem a luxuskategóriájú szolgáltatásokat nyújtó helyeket - veheti igénybe. Manapság alapvetően csupán a jólszituált felsőközéposztály illetve bizonyos vállalkozói réteg életmódjának szerves része a wellnes-turizmus. Mind gyakoribb viszont, hogy vállalatok, kisebb-nagyobb cégek szerveznek dolgozóiknak wellness-túraként úgynevezett inszentív utakat, melyeknek mind közösségformáló-összetartó, mind céghűséget erősítő, mind pedig kedvező adózási vonzatuk van.

Wellness-ínyencségek

Nincs ez másként a közép-európai országokban sem, tőlünk nyugatabbra viszont a hétköznapi életvitel része a polgári középosztály számára egy-egy wellness-túra. Nem véletlen, hogy a honi létesítmények is nem kis mértékben a külföldi vendégkörre alapozzák fennmaradásukat.

Szóltunk már a spa és a wellness szoros kapcsolatáról, egy szempontot azonban még nem említettünk. Meg kell különböztetni az úgynevezett spa városokat, amelyek a maguk teljességében jelentenek vonzerőt, építészeti örökségükkel, elegáns, nyugodt hangulatukkal, vonzó természeti környezetükkel és a látogatók kikapcsolódását szolgáló szolgáltatáskínálattal, valamint a spa létesítményeket, amelyek esetében a vonzerőt a wellness-szolgáltatások képezik.

Wellness és a sportolás


Létezik olyan sportra koncentráló létesítmény, mely a horgászattól a golfon át a maratoni futásra való felkészítésig bármit vállal, de van olyan strukturált spa is, mely szigorú szabályokkal teszi lehetővé vendégei számára valamely meghatározott cél - ez leggyakrabban a fogyás vagy a dohányzásról való leszokás - elérését. Nem ritka a civilizációtól távol, gyönyörű természeti környezetben kínált 'all inclusive' spa üdülőhely, de az életmódváltást elősegítő, alternatív gyógykezelést és/vagy étkezést kínáló, vendégei tudatállapotát kedvező irányba befolyásolni szándékozó holisztikus spa sem ritkaság külföldön ma már.

Kastély és síelés


Ausztria számos wellness- és spa hotelje kínál - magyaroknak is elérhető áron - igényeseket megszólító programcsomagot, szinte mindent, ami a vízzel és a kényelemmel kapcsolatos.

Télen nem ritkán társul síelés, őszi-tavaszi-nyári időszakokban pedig városlátogatás, avagy a gyönyörű alpesi tájban való túrázás, kirándulás a kényeztető alapkínálathoz.

Szlovénia szállodái éjszakai medence-és szaunahasználattal, sokféle animációs programmal, exkluzív környezettel csalogatják a vendégeket. A változatos természet, a síelési lehetőségek itt is gyakran jelentenek vonzerőt. Szép történelmi kastélyaikat is szívesen csatasorba állítják.

A hagyomány csalogató lehet


A múlt hangulatának átélésére hívogat Csehország Marienbadba, a Monarchia valahai híres fürdőhelyére, de a monarchikus életérzés átélése szerepel a szlovák ajánlatokban is. Pozsony pedig három fővárosba invitál egyszerre - földrajzi fekvését kihasználandó. Az olaszok épített és természetes környezetük szépségének ecsetelése mellett szinte minden wellness-ajánlatukba belecsempészik a mediterrán ízvilágú olasz specialitásokat, de nincs szlovák ajánlat sem pozsonyi kifli, cseh pedig knédli nélkül. Az osztrákok tiroli rétese pedig egy igazi bécsi kávé társaságában a legfinomabb.

Wellness egész évben


Aktív és passzív pihenés, városnézéssel, kirándulással, gyertyafényes romantika négyfogásos vacsorával, sörözéssel, borozással, kényeztetés és élményszerzés - minden és mindez lehetséges a wellness jegyében, mert jól lenni és jól élni is jó!

Csűrös Csilla



 
Copyright 2015. All rights reserved.
Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenühöz