Főmenü:
Barangolások Erdélyben
Nagyvárad és Arad. Ha csak iramodásnyi időnk van átjutni a Trianonban meghúzott román határ túloldalára, ezt a két várost már csak a magyar történelemben és kultúrában játszott szerepük miatt sem szabad kihagynunk. De nemcsak ezért...
Négynapos kirándulással már "kincses" Kolozsvárig juthatunk, s ez idő duplája a Székelyfölddel való ismerkedésre is elegendő lehet, bár kényelmesen, nézelődve, az ízekkel és hangulatokkal töltekezve érdemesebb inkább két hetet rászánni e sajátos időutazásra. Megéri!
Nagyvárad
A város szinte összenőtt a határral. Pénzváltó bódék, raktárak és ipari létesítmények mentén haladva csöppenek bele hirtelen-váratlanul a Partium - azaz a hajdan az erdélyi fejedelmek által birtokolt kelet-magyarországi "Részek" - szecessziós hangulatú fővárosának lüktető forgatagába. A sétálóvá alakított főutca gyönyörűen helyreállított, kacskaringós indamotívumokkal, domborművekkel díszített pasztellszínű épületeit látva oly jólesik elképzelni Ady Endre Pece-parti Párizsának a háború előtti, pezsgő kulturális-szellemi életét! Itt a mozgó fényreklámok is előbb hirdettek, mint Budapesten...
A szomorúfűzek alatt Adyra gondolva sétálgatok a Sebes-Körös partján, és őt keresve ülök be a Váradolaszi városrészben az EMKE Kávéházba. Ez lenne hát a hely, ahol első látásra perzselt az érzéki ügyvédfeleség, Léda szerelme! Brüll Adél lakóháza ma a Disco Bar Roma otthona... Hál' Istennek, a századfordulón épült jelkép, a pazarul felújított, újvárosi Sas Palota őrzi a múltat: színes üvegablakok övezte passzázsán szinte látni a hajdan ott korzózó elegáns polgárokat.
Ám Nagyvárad a lovagkirály, Szent László városa is. Sőt, elsősorban az!
A legenda szerint a király holttestét - akarata ellenére - nem Nagyváradon, hanem Székesfehérváron kívánták örök nyugalomra helyezni. A koporsót szállító szekér viszont csodás módon magától indult meg Várad felé. Az itt eltemetett, hamarosan szentté avatott király sírja a középkorban európai jelentőségű, uralkodók által látogatott zarándokhellyé vált.
Szent László király sírjából való az a csatabárd, mellyel - a legenda szerint - vizet fakasztott a sziklából, s amely Nagyvárad barokk pompájú Püspöki Székesegyházában található. Kultikus helyen vagyunk. A város főteréről a román idők kezdetén a templom elé száműzték a király bronzszobrát, látványától is elcsöndesülve veszi szemügyre az Isten házába betérő a Szent László ereklyét, a koponyájának darabját őrző hermát.
A bécsi Belvedere-t idéző Püspöki Palota gondozott parkjában babakocsis kismamák, szaladgáló gyerekek, andalgó szerelmespárok, vagy csak a távolabbi céljuk után a kerten éppen átsietők.
A Püspöki Palotát már munkába vették értő kezek, a katolikus egyháznak nemrégiben visszaadott, árkádos Kanonok-sor viszont még a szocialista múlt ezer sebétől vérzik.
Rövid pillantás a Ferdinánd király téren a szecessziós pompájú Állami Színházra, melyet a Bécs és Budapest teátrumait is megálmodó Fellner-Helmer páros tervezett. Főhajtás a város szülötte, Szigligeti Ede színműíró mellszobra előtt, és irány a mai Nagyvárad.
Barátságosan modern miliő, csinos, magyar pincérlányok és magyaros ételek várják a városnézésben eltikkadt vándort a főutca melletti Árkádia étteremben. A lencsefőzeléket, Ady kedves ételét, kérhetjük tükörtojással is, bár a költő pörkölt szafttal szerette. Aztán, ha már a konyha révén ismét a múltba keveredtünk, pihenjünk meg a Rimanóczy Szálló és Gőzfürdő utódjaként szépen felújított Sebes Körös hotelben, de vissza is fordulhatunk, ismét Biharkeresztes felé indulva.
Arad
Kis távolság - közte egy élet.
A nagyváradi születésű honvédtábornokot Haynau végeztette ki Aradon, 1849. október 6-án. Nagy-Sándor Józsefről van szó. Rá is emlékezve idézzük föl "szent neveiket" a magyar szabadságharc tizenhárom aradi mártírjának!
Nagylaknál a természet nem szab határt. Az ember általi ideiglenesnek most schengeni a neve. Túljutva az ellenőrzésen, a lomhán kanyargó Maros folyó völgyének festői látványa és a Hunyadi család ősi fészkének emléke kísér Aradra. A környék Tokajhoz fogható szőlőtermő vidék. A "papok borát", amelyet a minorita szerzetesrend egykoron Arad-Hegyalján termesztett, érdemes útközben megkóstolnunk, miközben az aradi vértanúk emlékművét kutatjuk. Az obeliszket gyerekkoromban láttam először, akkor egy libalegelő közepén búslakodott...
Mostanra a legelő egy részéből camping, másik feléből focipálya lett, e kettő közötti kis földarabon áll, mintegy kerítések közé zárva a 13 kivégzett aradi honvédtábornok nevét és emlékét őrző karcsú márványoszlop, rajta piros-fehér-zöld koszorúk. A fáma szerint az obeliszk mögötti, még Mária Terézia építtette hatszögletű vár árkában hevert évtizedeken át a vértanúk emlékére készült nagyszabású Szabadság szobor. Zala György bronzalakokból formált, romantikus szoborcsoportja, középen a szabad Magyarországot jelképező Hungária alakjával most a város egy kevéssé forgalmas terén néz farkasszemet a román polgárokat megidéző cilinderes alakok kompozíciójával. A jobbára románul beszélő városlakók rájuk sem hederítve sietnek dolguk után.
Arad híres építésze, Szántay Lajos munkáját őrzi és dicséri a város sok szép, eklektikus-szecessziós hangulatú középülete és magánpalotája. A Főtéren a látványosságszámba menő Kultúrpalotát és a Városházát, pazar üvegablakaikat érdemes szemügyre venni, de megér egy fotót a hajdan Ferenc Józsefet vendégül látó Állami Színház is. A Déryné játékának is otthont adó, óvárosi régi színház sajnos, lassan az enyészeté lesz... Korgó gyomrom miatt előbb csak a minorita templom melletti Miky pékségig jutok el, az eredeti recept szerinti kürtős kalácstól jóllakottan viszont már szívből ámulok a templom Árpádházi szenteket ábrázoló üvegablakai, a minorita rendházban lévő Kultúrház - a román időkben lemeszelt, azóta szépen restaurált - freskói láttán. Ezek, akárcsak az Aradon született Tóth Árpádot, az itt tanult Munkácsy Mihályt megidéző emléktáblák, mind a magyar múltról mesélnek a lüktető jelenben, harmonizálva a hajdan szerbek lakta városrész, a Rácfertály műemlékeivel. Bizony, még Horthy Miklós is Aradon esküdött örök hűséget Purgly Magdolnának...
Egy - Romániában kedvelt törökös - kávé a legendás hírű, egykori Fehér-kereszt Szállóban(ma Hotel Ardealul), azzal a tudattal, hogy Liszt Ferenc, Brahms, Jókai Mór és Görgey Artúr nyomában járok. Ráadásul még nem is kerül sokba... Aztán indulás haza, avagy tovább, Temesvárra, netán a Kőmíves Kelemes titkait őrző magos Déva vára felé...
A Király-hágótól "kincses" Kolozsvárig
Nagyváradot egy bő sétányi időre tehát akkor sem érdemes kihagyni, ha egyenest Kolozsvárra indul az ember. Bár addig is akad látnivaló bőven! Itt van mindjárt a Király-hágó, a történelmi Erdély határa, ahol - akár egy üdítő elfogyasztása után a szocreál típusú éttermek valamelyikében, a giccsárusok seregét leküzdve - megkapó látványt nyújt az Erdélyi medence, akárhányadszor is látom...
Egy-két órás kitérő csak Kalotaszeg vagy Kőrösfő, melyek légiesen karcsú, fából faragott, négy fiatornyos, fehérre meszelt református templomához igazán érdemes felsétálni, élvezni a világból kiszakadás csöndjét és nyugalmát, sőt, ha a helyi plébános ráér, belülről is szívesen megcsodálom újra és újra az írásos és vagdalásos varrottasokkal ékített templombelsőket, a színes, virágmotívumokkal kifestett kazettás mennyezeteket, a faragott szószékeket. Sajnos, a híres kalotaszegi népviselet már itt is csak ünnepi látványosság, a Mezőségen autózva viszont olyan gyönyörűséges árvalányhajas mezőket látni, amiről azt hinné az ember, csak a mesékben létezik! Széken érdemes bekéretőzni valamelyik házba: szívesen megmutatják a szinte soha nem használt tisztaszobát gyönyörű, festett parasztbútoraival, az ágyat a mennyezetig tornyozó szőtt és hímzett párnáival.
Hosszabb út, de megéri, ha Nagyváradtól Torockón és a Tordán át közelítjük meg Erdély hajdani fővárosát.
Torockó - talán a mi Hollókőnkhöz hasonlíthatóan - maga az élő múlt! Egységes, fehér falú, virágos ablakú, hagyományos építésű, az egykor itt élő német vasművesek emlékét őrző házai éppúgy elbűvölik a XXI. század technicizált emberét, mint a falu közepén, az unitárius templommal szemben látható favályús itató, melynek csordogáló vizéből mindmáig felfrissül az alkonyatkor hazatérő csorda. Még a turistabuszok vendégei sem zavarják meg az idillt... S ha alkonyatból csak egy van Torockón, napfelkeltéből viszont - így tartja a mondás - kettő! A falucska fölé magasodó Székelykő ugyanis szinte azonnal eltakarja az ég alján felvöröslő napkorongot, mely később, mögüle előbújva mintegy újból felkél.
A Székelykő neve állítólag onnan ered, hogy a XIII. században a falu székely csapatokat hívott segítségül a tatár támadás ellen. Hálából a segítségért a székelyek megkapták a Torockó melletti sziklán - akkor még - magasodó várat.
Legendából Erdély földjén amúgy sincs hiány! Kivált az e földön sok győztes csatát vívó Szent László király kultusza eleven. Torockótól egy órányit autózva magasodnak a Tordai-hasadék 200 méteres sziklafalai, melyek között a séta a vadregényes, kristálytiszta patak menti ösvényen, olykor a falhoz lapulva - a zöldek számtalan árnyalatát csodálva, a gyakorlatozó sziklamászókat megbámulva - különleges élmény. A levélárnyékok közül ki-kibukkanó nap megcsillan a színes vadvirágokon s az égbe nyújtózó sziklarengetegen. A hegy kettéhasadásához az erdélyi néplélek csodás magyarázatot fűzött, még a lovagkirály lovának patkónyomát is belelátva az egyik, szakadék fölé belógó sziklába.
Amikor egy vesztes csata után a kunok üldözőbe vették Szent László királyt, Isten a menekülők segítségére sietett. A király alatti szikla kettéhasadt - miként a Vörös-tenger -, s csak a király tudott átugratni a kő túloldalára, a kunok a szakadékba zuhantak. Így keletkezett a Tordai-hasadék. A ló patkója pedig - más rege szerint a király csatabárdja - a szomjazó katonák számára fakasztott vizet a kőből. Szent László kútja ma is látható.
Számtalan hosszabb-rövidebb turistaútvonal csábít kirándulásra, de ha csak kevés ideje van az utazónak, érdemes a kettéhasadt hegy valamelyik fennsíkján leparkolni, és körbenézni, mert nemcsak a gyakori erős szél, hanem a hasadék látványa is lélegzetelállító.
Kolozsvár
Európa bármelyik nagyvárosába érkezhetnénk a bevezető utat övező panelrengeteget, az állandósult csúcsforgalmat, az óriásplakátok erdejét, a rohanó járókelők nyüzsgését látva. (Vigyázat! Útközben szinte minden településen van sebességkorlátozás. A táblák mögül pénzbehajtó rendőrök lesnek autós áldozataikra!)
A pezsgés megmarad, de a látvány már gyökeresen eltérő a városmagot elérve. Időtlenség és modernség sajátos ötvözete Erdély fővárosa. A Főteret uraló, méltóságteljes mivoltában is légies, gótikus Szent Mihály templom fejedelmek választásáról mesél. Európa legszebb lovas szobra - Fadrusz János alkotása - pedig Mátyás királyról, aki a Kinizsit, Szapolyait, Báthorit ábrázoló mellékalakok körében nyugodt fenséggel fogadja hódolóit a székesegyház mellett. Mátyás, az igazságos messze néző tekintettel tudomást sem vesz a teret felszabdaló - dák emlékeket kutató ásatások - régészeti "futófolyosóiról", sem a vele "farkasszemet néző"- a románok római eredetét igazolni hivatott -, Romulust és Remust szoptató anyafarkasról.
Egyelőre még itt a város központja. A közeli Babes - Bólyai Egyetem is csak úgy ontja a sörözőkbe, kávézókba igyekvő diákokat, de ki tudja, hogy hamarosan nem a pár száz méterrel arrébb, a Nemzeti Színház és Opera előtti téren felállított nagyszabású szökőkút vonzza-e majd jobban a látogatókat? Hiszen e kút naponta kétszer fülbemászó muzsikával, vize színes megvilágításával nyűgözi le a körülötte korzózókat, hamisítatlan világvárosi hangulatot teremtve. Ezt a jelleget erősíti a nemrégiben megépült monumentális futballstadion is, a váratlanul gyors nemzetközi sikereket elérő, magyar nagyvállalkozó tulajdonában lévő helyi futballcsapat és szurkolói számára.
Ám azért én hadd eredjek inkább a magyar múlt nyomába! A Fő teret körülölelő, kifinomult barokk palotáktól utam Mátyás király puritán, földszintes, gótikus szülőházáig vezet. A ma művészeti iskolaként működő épületbe belépni nem lehet, a falon pedig az angol nyelvű emléktábla arról tájékoztat: itt született a román Corvin Mátyás, a legnagyobb magyar király...
S ha választanom kell, hogy vajon a várost átszelő Szamos folyó túlpartján álló Fellegvárba kapaszkodom-e fel a szép kiállítás kedvéért, avagy a - Mikes Kelement, Pázmány Pétert, Jósika Miklóst felnevelő Báthori István Líceumnak otthont adó - hajdani Farkas utcán ballagok le a Házsongárdi temetőig, hát, bizony, az utóbbit választom.
A muzsikáló név feltevések szerint a német Hasen Garten - Nyulak Kertje kifejezésből ered.
Európa első köztemetőjében, a magyar kultúra pantheonjában barangolva különös, téren és időn kívüli hangulat üli meg a lelket. A főbejárattól balra a zsoltárfordító Szenci Molnár Albert sírja, befelé sétálva Kós Károly, majd Dsida Jenő sírboltja késztet megállásra. Továbblépve Apáczai Csere János emlékét idézem. Helyi diákok, tanárok s anyaországiak hősies, sírmentő összefogása igyekszik gátat vetni az enyészet pusztításának. Mert bizony, vissza-visszatérít a jelenbe a tapasztalás: a főútvonalak mentén mind több a vadonatúj, román neveket soroló sírkő, s a kidőlt-bedőlt, gondozás nélküli magyar nevű is...
Román-magyar párhuzamoktól mentes, érdekes látványosság a Botanikus Kert, de ennek felkeresése előtt mindenképp érdemes bekapni egy jó pizzát a város számtalan pizzázójának valamelyikében. Bár szerintem a városnéző sétát méltóbb a Fő téren, a magyar konzulátus épületében lévő, elegáns és hangulatos Restaurant Escorial boltíves pincéjében elfogyasztott ebéddel megkoronázni.
Székelyföldi kóborlások
Attila hun király fiának, Csaba királyfinak leszármazottait tisztelhetjük a Románia egyetlen, 700magyar tömbjeként élő székelyekben, kiknek fővárosán, Marosvásárhelyen át vezet az út anyavárosukba, Székelyudvarhelyre.
Marosvásárhely a fapados járatok célállomása is, így Budapestről repülővel akár két óra alatt a városban teremhetünk.
Megcsodálhatjuk szecessziós épületeit, a Főtéren a Városházát, mellette a mozaikos homlokzatú, Zsolnay-cserepekkel borított pompás Kultúrpalotát, belül a magyar múlt jeleseit ábrázoló freskókkal, ólomüvegablakokkal. A Palotával szemben áll az 1989-es véres események helyi áldozatainak háromágú emlékkopjafája, kicsit távolabb a város két híres, tudós szülöttének, a Bólyaiaknak a szobra, s ha időben vagyunk, bizony, emlékezetes élményt kínál a Teleki Téka, gróf Teleki Sámuel erdélyi kancellár híres könyvtárának felkeresése is. Egyszerűen hangulata van ennek a városnak, méghozzá városrészenként különböző!
3 órányi autózással a színmagyar Székelyudvarhelyre, vagy ahogyan Ferenc József császár emlegette, a Nagyküküllő menti Athénba visz utam. Útközben lovas- vagy bivaly által húzott kocsikat hagyok el, székelykalapos kocsisuk barátságosan int. Lomhán kocognak a vándorcigányok sátoros-ponyvás szekerei, ki tudja, hol éri a rajta ülő tarkaszoknyás asszonyokat, ficánkoló, maszatoska gyerkőcöket, széles fekete kalapos, bajszos férfiembereket az este?
A hagyomány szerint a város neve onnan ered, hogy amikor Attila, Isten ostora a Havasalföldről felkerekedett, Székelyudvarhely határában állapodott meg udvarával. Ezt valószínűsíti a közel várrom, Budvára, mely Attila testvérének, Budának nevét viseli.
Szeretnivaló, barátságos kisváros ez, mely megmenekült a csúf szocialista tömbházaktól. Földszintes házak között, fasor szegélyezte széles utcákon sétálva élvezem iskolavároshoz illően nyüzsgő életét, hallgatom a jellegzetesen ízes székely beszédet, s alig várom, hogy ismét érezhessem a kellemesen savanykás tárkonyos húsleves, az ordás puliszka vagy palacsinta jellegzetesen székely ízeit. Aztán irány a Főtér!
Az eklektikus stílusú Városháza előtt a nagy székely világutazó, Orbán Balázs szobra köszönt. (Székelyföld krónikásának sírjához - ki fotografálni Victor Hugótól tanult - székelykapukon át vezet az út a városhoz közeli, borvízforrást is kínáló Szejkefürdőn. Érdemes kipróbálni az egykori borvíztöltő helyén készülő múzeum mellett, a tőzeges talaj ruganyosságát. Az ugráló mintha rugókról pattanna a magasba!)
A református templom túloldalán, a szülőföldhöz kötő hűséget hirdető Vasszékely bronzalakjáról a tekintet a város fölötti dombon magasodó Tamási Áron Gimnáziumig kúszhat, lábunk pedig vihet akár a Benedek Elek Tanítóképző épületébe is. Jómagam lelkes hódolója vagyok annak a magyaros-szecessziós, indázó motívumokban gazdag ornamentikának, melyet itt is megcsodálhatunk.
(Elek apó meseíró lakhelyét látni pedig igazán megérhet egy félnapos kirándulást a közeli Kisbaconba!)
Rövid séta az erdélyi magyar történelem legnagyobbjainak portréit felvonultató Hősök parkjában, ahol egy-két lejért kívánságra szurtos kis purdék sorolják Bethlen Gáborról, Csaba királyfiról, a Vándorszékely Wass Albertről és a többiekről a tudnivalókat, majd egy finom, főzött fagyi a főtéri Harmónia cukrászdában, és máris vár Farkaslaka.
Az "Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne!" hitvallását megfogalmazó Tamási Áron kettős kopjafájú sírját és Szervátiuszok faragta sírkövét az országút mentén
elkerülni sem lehet. A faluban pedig a szülőházában berendezett kiállítás hozza testközelbe az Ábel-trilógia íróját.
Pár kilométerrel arrébb Korond - hatalmas csalódás! Egymást érik a savanyúcukorka színű, hatalmas - és jellegtelen - épületek -, a főutcán kínált áruk közt pedig túlteng a kínai giccs: nőcis törülközők, csicsás faragványok, szuvenírtárgyak, kínai porcelánok, Barbie-rózsaszín gyerekruhák. A híres korondi kerámiák szinte eltűnnek e vásári forgatagban, bár a Józsa fazekasdinasztia üveges portálú boltjában, vagy a főutcáról balra lefelé fordulva, a Páll-család udvarán kínált korsók, tálak, vázak között bóklászva még az eredeti, tiszta forrás közelében érezhetjük magunkat.
Ha pedig igazi székely mesevilágba vágyunk, nem mulasszuk el a közelben megbúvó, a külvilágtól szinte teljesen elszigetelt - a helyi plébános jóvoltából mégis színvonalas falusi turizmust szervező - Énlakát felkeresni. A hajdani tündérkirály lakhelyeként reklámozott falu ősi településszerkezettel, girbe-gurba utcácskákkal, fatornácos, muskátlis ablakú házakkal, Árpádkori, fehérfalú unitárius templommal, kolompoló csordával, házias ízekkel és nagy-nagy adag természetes vendégszeretettel fogad minden arrajárót.
A sóvidéki Parajd gyógyító levegőjű sóbarlangja, a nevét a medvetalpat formázó alakjáról kapó sós vizű szovátai Medve-tó, az égbe nyúló fenyőfák ölelte Hargitafürdő mind-mind egyedülálló élmény. Ráadásul ehelyt nemcsak vízben, hanem gázban is "fürdőzhet" az érdeklődő. A földbe vájt gödrök fölé emelt faházikók, a mofetták a földből feltörő kénes gázokat belélegezni, s attól gyógyulni vágyókat várják. De figyelem, kellő elővigyázat vagy túl hosszas tartózkodás esetén könnyen szédülés, rosszullét foghatja el az óvatlan turistát!
A Székelyföldön kóborlónak hitem szerint feltétlenül meg kell kóstolnia a vasas, kénes, a Hargita lelkét kínáló borvizeket, a jóféle helyi pálinkát, el kell jutnia Szent Annához, a varázslatos szépségű vulkáni krátertóhoz, csónakáznia kell a földcsuszamlásból keletkezett, fenyőcsonkoktól szabdalt, vadregényes Gyilkos-tó vizén, és látnia kell a Békás-szoros lélegzetelállítóan meredek, hatalmas sziklatömbjeit is.
S ha az utazó valami igazán különleges, hátborzongató élményre áhítozik, hát, keresse fel a víz alatti kísértethelyet, Bözödújfalut. Lakóit a '80-as években telepítették ki völgyzáró gát építése miatt. A víz alól csak néhány összeroskadó háztető és a katolikus templom tornya látszik ki szívszorító mementójaként az emberi lelket semmibe vevő, építéssel romboló hatalmi akaratnak. A vízlepte táj békéje mégis élettel teli: horgászok próbálják kifogni a hajdani házak újdonsült lakóinak méretesebb példányait.
Legendák földjén, múlt-jelen-jövendő sajátos, sajátosan magyar ütközőterületén jár, s minden bizonnyal visszavágyik majd az Erdély-járó turista, ahogyan a másutt át nem élhető otthonosság élményéért minduntalan visszajárok én magam is...
Csűrös Csilla